Magyar Család, 1975 (16. évfolyam, 1-4. szám)
1975-01-01 / 1-2. szám
6. Magyar Család Büdő Károly: MAGYAR PARASZTOK Buta paraszt, ostoba, fukar, piszkos, gőgös, ravasz, maradi, úrgyűlölő, - mondták otthon a városiak nem is ritkán, amikor a falusi emberről beszéltek a régi békeidőkben. Ne legyünk igazságtalanok, csak azok a városiak beszéltek így, akik nem ismerték a falu életét, a falusiak természetét, gondolkodását, jellemét, észjárását. Azok, akik csak a vonatablakból láttak falut, falusi emberrel nem beszéltek, vagy ha szóba is ereszkedtek vele, felületes beszélgetés közben bizalmába nem férkőzhettek. Azok pedig, akik a pesti körúti sajtóból, a kabarék, operettek, bohózatok elkorcsosított figurái után alkottak véleményt a magyar parasztról, jpbb lett volna, ha elfelejtik a látottakat—hallottakat, vagy olvasottakat, mert azokból legtöbbször csak a ruházat mutatott parasztosat, más semmi. A paraszt szó eredetileg egy durva, vad, haszontalan gyomféle növénynek volt a neve, amely talán ki is veszett. A szó ujabbkori használatában azonban a földmíveléssel foglalkozó, a mezőgazdasági termelést, az álattenyésztést végző falusi lakosság megjelölésére használtunk, legtöbben minden célzat, különösen sértő szándék nélkül. A parasztokat szándékosan sértegetők nagy száma éppen a székesfővárosból, a tudomány, a kultúra, a műveltség központjából adódott. Pedig ha Budapest lakosainak számát nézzük, kiderül, hogy az 1720-ban 12, 200 lakosú Pest az 1872-ben Budával és Óbudával történt egyesítése után rövidesen 370,000 lakosra duzzadt fel, majd 1890-ben már 506,000 lett a lakosság száma, 1910-ben pedig 880,000. Az új jövevények legnagyobb része falusi származású volt. Ezt a statisztikát látva, érthetetlenül hangzik, hogy a falusi lakosságból eredt budapesti nép miként vált falu- és parasztellenessé. A statisztika erről ugyan nem beszél, de utána lehet nézni, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia melyik részéből és Európa melyik országából özönlöttek idegenek Budapestre, felduzzasztva a főváros lakosságát. Idegen invázió volt és a frissen letelepedett idegenek semmiféle közösséget sem válaltak az ország vidéki lakosságával, kivéve azt az alkalmat, amikor olcsón felvásárolt terményeik ellenében méregdrágán adhatták el saját áruikat a falvak lakosságának. A parasztellenes hangulatnak, a becsmérlésnek nagy része volt abban, hogy a Göre Gábor és Durbints sógor kalandozásairól írt könyveknek oly rendkívüli nagy sikere lehetett, ami mai kifejezéssel élve best seller-é tette őket. Ezekben az író bizony nem fukarkodott a szerepeltett parasztok nevetségessé tételével. A siker azonban csak a Singer és Wolfner könyvkiadó vállalat számára hozott pénzt, nagyon sok pénzt, az író azonban csak alamizsnát kapott. Gárdonyi Géza, a paraszt származású író, akkor írta alá a szerződést, amikor a legnagyobb szükségben tengődött. Később már szánta—bánta, szégyenlette is az írásait, de visszacsinálnia nem lehetett, őszinte pillanataiban bocsánatot is kért a megbántott parasztságtól, akkor azonban már késő volt. A nagy tömeg azonban nem tudott erről az üzleti titokról, jót mulatott és elszórakozott a tréfákon, s a társaságban emlegették is, hogy Göre Gábor ezt mondta, Durbints sógor meg azt csinálta. A tíz kötetből csak a rosszat tanulták meg és azt terjesztették is, bizonyítékul hivatkozva Gárdonyira, de minden kritika nélkül. A példa ragadós, s a könyvek és színdarabok sikereit többen megirigyelték, s összeírtak annyi sületlenséget a parasztságról, amennyi csak túlerői tetett agyukból kitelt. A színészek alakította szerepekből csak a gyilkos gúny és rosszindulat áramlott. Mindent úgy adtak elő, hogy abból a pesti közönség csak a legrosszabbat következtethette. A két háború közötti színpadi sikereknek egyik főrészese Spitzer Rezső volt, aki Török Rezső írói néven szülte vüágra elképesztő paraszt-komédiáit. Ez a Spitzer pesti születésű volt, s mint könyvelő dolgozott egy ferencvárosi rőföskereskedőnél. Felesége dunántúli származású parasztlány volt, s az ő falucskájában látott a Spitzer életében először igazi parasztokat. Arra ideje nem volt, hogy beférkőzzön a paraszt bizalmába, így hát könnyebbnek találta a Ferenc-körúti Hébel kávéház műmárvány asztalán eszkábálni össze az elkorcsosított parasztfiguráiból gyártott egyfelvonásos kabaré-tréfáit a pesti aszfalt számára, őt már jobban megfizették, mint egykor Gárdonyit, s ez újabb korcs-darabok összeszülésére ösztönözte. A spitzerek összefogásából született siker teljes volt, mert az írót jól megfizették, a színházi vállalkozóknak hatalmas haszna volt, a buta közönség nagyokat nevetett, csupán
