Magyar Család, 1973 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1973-06-01 / 3-4. szám

Magyar Család_____________________________________________________13.

jánál agyonkövezték, majd tetémet ékszereivel együtt az ura holt - teste mellé helyezték. Hasonló korai kultúrákról szóló részlet megállapítások egybevetésével kikövetkeztethető, hogy az ókori feleségnek akarata ellenére is követnie kellett urát és parancsolóját a másvilágra, hogy ott is szolgája és élettársa legyen. Erre vall főleg a szétzúzott koponya, mely igen gyakori korabeli sírokban egyes vidéke ken, de ezesetben a feltevést megerősíti az a tény is, hogy a nő kar csontjait vedekező pózban megmerevülve találták: a szerencsétlen áldozat, miközben végrehajtották rajta ezt a kötelező, megszokott ritu ális gyilkosságot, nem tudott feltörő életösztönén uralkodni.

A sírban súlyos kődarabokra is bukkantak, melyek érdekes, szintén az akkori vallási hiedelmekben gyökeredző célt szolgáltak. Az eltemetett hullákat ugyanis erős háncskötelekkel hurkolták körül, amiket azután az említett hatalmas kokoloncokhoz erősítettek, nehogy az elhünyt lelke - felszakítva a sírt - vándorútra keljen. Etelt és italt is azért tettek halottaik mellé, nehogy a lélek éhséget, vagy szomjúságot érezvén kilépjen sírjából.

Ismeretes, hogy Indiában egyes rádzsput kasztok szokásai szerint a halott férj özvegyének a halálban is hűen kísérnie kell férjét; régebben önként lépnie a máglyára, melyen ura bebalzsamozott holtteste fekszik. Ezt a sok évezredes szokást - bármennyire is harcoltak ellene az angolok egészen ottani uralmuk végéig - képtelenség volt kiirtani a hindu vallásból és lehetséges, hogy titokban még ma is gyakorolják.

Magyar ó'störténeti viszonylatban sajnos nincsenek pozitív értesüléseink az ősi turáni törzsek temetkezési szokásairól. A honfoglalás-korabeli sírleletek ugyan határozott ázsiai jellegről tanúskodnak, de figyelembe véve, hogy a magyarság (onogurok, alias fehérhónok) a honfoglalást megelőzően közel 4oo évig tartották Dél-India manapság Bangla-Desh néven ismert, azaz kelet-pakisztáni területeit uralmuk alatt, mielőtt leköltöztek a Fekete-tenger mellékére,ahonnan nyilván különféle szokásokat hoztak magukkal, ezek a honfoglaláskor! leletek nem tekinthetők teljesen az ókori történelmi fejlődés következtetési alapjainak. Az ős-ázsiai sírleletek bizonysága szerint azokon a területeken, ahol a magyarság őskori szállásterületei lehettek, a családtagok, így a feleség megölése a családfő sírján nem volt divatos, csupán rabszolgák és a kedvenc állatai, főleg lovai tetemeit temették vele. Az u.n. "kehelytartó szobrok" a szkíthák, s köztük a turániak erős másvilági életbe vetett hitéről tesznek tanúbizonyságot, s egyetlen jel sem mutat arra, hogy Anahita istenasszony örök életet jelentő italának élvezéséből őseink a