Magyar Család, 1973 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1973-06-01 / 3-4. szám

8.

Magyar Család

DIÓSZEGHY TIBOR:

TEGYÜK LE A GARAST

Amikor 20-25 évvel ezelőtt összetalálkoztunk, kiszabadulva barakjelenünk nyomorúságából, első félő kérdésünk mindig ez volt: "Van valami hír? Élnek-e, jól vannak-e az otthoniak, s mindenekelőtt szabadon vannak-e, avagy elérte őket is az "osztályidegenség" fátuma, kitelepitettekként, remegve meghúzódva az ország eldugott sarkaiban, a düledező birka- és disznóólakban. —

Akkor, 20-25 évvel ezelőtt élményt, vigasztalást, fellélekzést jelentett minden pár soros hír a Rákosi-terror borzalmai közepette.Egy egy fénykép karácsonyt varázsolt az életünkbe, bármikor érkezett is.

Aztán jöttek 1956 októberének dicsőséges napjai, s az azokat követő tragédia. Új menekültek, emigránsok százezrei hagyták el a Hazát, s kaptak menedéket idegenben. Mint politikai menekülteka befogadó államok polgáraival egyenlő jogokat élveztek, s boldogulási lehetőségük nagy mértékben egyenlő volt azokéval.

Teltek-múltak az évek, s az enyhülési korszak egyes fázisaival minősülni kezdett sok emigráns lelkében a politikai menekültség fogalmának jelentősége is, túltéve magukat státuszuk jogi részén, az egyéni kényelem és érzelem előnyére.

Kezdetben csak dugott cserebere folyt. A menekültséget igazoló útlevelek kicserélése kevésbbé "zsenáns" igazolványokra, egy utazás tartamára, melyekben megbújhatott a hazautazásra jogosító vízum, s visszatérve lehetett tovább lobogtatni az "üres" politikai passzust. Később már a politikai menedékjogot dokumentáló igazolványba is bekerült azon kormány vízuma, mely elől üldözöttekként - állítólag - életüket mentették, kabaré színezetet adva az egész emigráns valaminek, nevetségessé téve úgy a menedéket nyújtó vendéglátókat, mint a vendég "üldözötteket" és magát az üldözőt is egyaránt. Míg egy szép napon éppen a magyar kormány, - az üldöző -, volt az, mely véget vetett ennek a becstelen játéknak, s nem volt hajlandó tovább vízumot pecsételni politikai menedékjogot biztosító igazolványokba, (ezzel a "szívtelenséggel és bürokratikus kukacoskodással" magára zúdítva az emigránsok ezreinek felháborodását és dühkitörését.).

Dehát nem olyan könnyű egy "ízig-vérig emigránst" olyan egyszerűen megakadályozni abban, hogy hazalátogasson abba az országba, - előbb szemérmesen beteglátogatás, később már pirulás nélküli szabadságolás ürügyén, hiszen elvégre valutájával országot épít és segíti szegény véreinket! - ahol menekült státusza értelmében élete és szabadsága veszélyeztetve kellene, hogy legyen. Ide hát a külföldi állampolgár-