Magyar Család, 1971 (12. évfolyam, 1-2. szám)
1971-01-01 / 1-2. szám
világnak más arculata lenne. Churchill és Roosevelt is alaposan elszámították magukat. - Hirtelen támadt adakozó kedvükben olyan hihetetlen anyagi és területi engedményeket tettek a gyengeségüket okosan kihasználó oroszoknak, ami érdemükön felül megnövelte azok erejét , sőt egy csapásra világhatalmi ellenlábassá tette őket. A sors iróniája, hogy ezért a mindenáron való győzniakarásért Anglia a dominiumaival fizetett, az U.S.A. pedig még egyre nyögi a hidegháború és fegyverkezési verseny horribilis költ - ségeit, melyek súlyos birságként nehezednek az amerikai adófizető polgárság vállára. /Churchill még egy külön kiváltságban is részesült: megérte, hogy Nagybitannia ismét szigetországgá vedlett vissza^ Hruscsev, a körmönfont ukrán paraszt, sem járt különbül.Azt hitte, hogy mestere, Sztálin, detronizálása majd őt helyezi automatikusan annak megürült piedesztáljára. Azonban, amikor engedett kissé a gyeplőn, a pártgépezet őt is maga alá temette. A cubai válság fiaszkója és a "párisi béke" az ő torkán akadt meg "döglött patkányként" és azóta csak a saját asztalát verheti cipősarkával, - ha egyáltalán maradt még asztala. Nagy Imre, az egyetemi tanár, annyira naív optimista volt, hogy Nyugathoz apellált a"Sem-Magyar Család_________________ ___________________________15 leges Magyarországa" garantálása é s megsegítése céljából. De vájjon nem tette-e volna a reálpolitaikiai számítás alapján jobban, ha "az örök szovjet-magyar barátság" sokszorosan aláírt szerződései értelmében egyenesen az orosz néphez intézi segélykiáltásait? Dubcsek mindnyájukon túltett. "Emberarcú szocializmust" hirdetett meg és komolyan hitte, hogy - a prágai tavasz örökké fog tartani. No és Willy Brandt? Ő való - ban méltó a német technokrácia csodáihoz, mert sikerült fából vaskarikát gyártania.Ma, amikor már dekára kiárulta Európát, szegény Adenauer,az új Európa "nagy öregembere", bizonyára sokszorosan megfordul sírjában. összegezésképen elmondhat juk^ hogy korunk nem kedvez a "nagyok"-nak. Sem az igazi, sem az akarnokoskodó, felfújt álnagyságoknak. Bár korukat sokan meghaladták, maradandó és áldásos nyomot nem voltak képesek hagyni rajta: idealizmusuk összeütközésbe került a tömegek objektív vágyaival. S ezért - elbuktak... Ha majd tisztes történelmi, s józansági távlatban jövendő elfogulatlan történészek lehatolnak századunk rejtelmeibe,érthetővé fog válni tragédiánk - tragikomédiája. De addig én e kort csak "a nagy hazugságok századának" aposztrofálom.
