Magyar Család, 1967 (8. évfolyam, 1-2. szám)
1967-01-01 / 1. szám
10 MAGYAR CSALAO Sekrestyéjében van egy urna, amelyik a hagyomány, szerint St. Vince hamvát tartalmazza, aki 304 — ben’ szenvedett vértanú-halált Avila mellett- A katedrálishoz közel találjuk Páduai St. Antal templomát, mely a hagyomány szerint azt a házhelyet foglalja el, amelyben Páduai Szent Antal született 1195-ben. Magyar szempontból sem lehet érdektelen számunkra ez a gyönyörű város. Legalábbis a történelmi Magyarország nem feledkezhet meg róla. Itt csöndes, elkerített, kis angol temetőben van egy igen egyszerű, szürke márvány síremlék. S azon ez olvasható: Admiral Nicholas Horthy Vitéz Nagybányai Horthy Miklós Tengernagy, Magyarország Kormányzója 1920 — 1944. Aztán megtudjuk, hogy kormányzónk 1957-ben, felesége 1959—ben halt meg. A sírfeliratot az ősi Turul Madár, a Magyar Címer és Kard szimbolikus értelmű felségjelvényeink között helyezték el. Mottó és imádság: “Isten áldd meg a magyart!” St. Páltól ez idézet: ... “Üldöztetünk. de el nem hagyatunk, Tiportatunk, de el nem veszünk”. Az angol temető, melyben Horthy Miklós és neje nyugszik, Portugáliának legrégibb protestáns temeíkezőhelye, 1717-ből. Lisszabon Belém nevű külvárosában találjuk a város egyik legszebb műremekét, a St. Jeromos atyák kolostorát, amit I. Manuel alapított 1499-ben hálaadásul, hogy Vasco da Gama felfedezte Keletindiát. A kolostor, de különösen temploma gazdag díszítésű gótikus és korai renaissance stílusa csodálatosan szép látványt nyújt főleg azért, mert díszítésében keverve vannak mór és indiai elemek is. Itt nyugszik. I. Manuel és utódai, valamint Vasco da Gama és Camoes is. Emeletes oszlopsorral díszített keresztudvara hatott rám legjobban. Díszes és cirádás oszlopok mindenfelé. Az embernek az az érzése támad, hogy Kelet meseszép világába tévedt! A Pagodák oly nagy művészi érzékkel kicikomyázott díszítéseivel vetekszik. Aki egyszer látja, sohasem felejti el! — Nem csoda, hogy Salamanca főtere után ez a tenyérnyi nagyságú udvar úgy maradt meg emlékezetemben, mintha olyan templomban jártam volna, hol Isten Szentélye földet ér. (Folytatása következik) Füry Lajos: A MAJSAI TANÍTÓ KISASSZONY Amikor már a tizedik beszámolót küldtem Kiskunmajsáról, Meszlényi Miska szerkesztőm utánam üzenet, hogy vagy azonnal hagyjam ott Kiskunmajsát és utazzam Losoncra, vagy többet be se jöjjek a szerkesztőségbe. Végre s nagy nehezen meggyőztem arról, hogy még egy nagyon érdekes dolgot kell megírnom a Félegyháza és Majsa között elterülő Csólyos pusztáról és az egykori kúnkirály, Bíró Gáspár birodalmáról, akinek egy időben több hajdúja és jószágja volt mint Lajos királynak és aki mindezt felajánlotta a török ellen harcoló Tömöri Pálnak. így aztán Meszlényi Miska nem bánta, hogy pár napig Kiskúnmajsáról írok. Annak pedig, hogy olyan nagy kedvvel időztem errefelé, a legnagyobb oka a Majsajakabszállási tanító kisasszony volt, Kovács Ilus. Olyan szép lány volt, hogy Orbán Kálmán bácsi, a félegyházi adóhivatal iktatója, megcsontosodott agglegény és így nagy tapasztalaid borban és fehér népben, azt mondta: “... hát tudod öcsém, ezért a jányért még én is szívesen lennék két évig juhászkutya...” Ez pedig olyan nagy elismerés volt, mintha hivatalos bizonyítványt állított volna. ki. így azután érthető, hogy a halasi csipkétől kezdve a kiskúnmajsai török emlékekig mindent megírtam a környéken, csak hogy tovább maradhassak és amikor tehettem, eljártam a Majsajakabszáliási iskolába, szorgalmasabban, mint a tanyasi gyerekek. Hajnalban a csólyosi határban jártam és amig Kajtar bácsi a pityei rét derékig érő első tavaszi füvét kaszálta, én virágot szedtem. A felkelő napban a harmatos rét úgy illatozott, mint a legszebb rózsakert. A zsálya, meg a kakukfű keverelett a kankalinok és héricsek, a pipitérek és menták illatozó tömegével és a sok ismeretlen színű virág tarka tobzódásban dúsította a zöld füvet. Ilusnak szedtem a virágokat és úgy gondoltam, hogy mire felébred, oda viszem a mezei virágcsokrétát. Kajtár bácsi is helyeselte és csak bíztatgatott, hogy igyekezzek, mert ha a harmat felszárad, a virágok elhervadnak. Kocsikerék nagyságú csokrétát szedtem, amikorra Kajtár bácsi—befejezve a kaszálást- feldobott a derékba egy kis zöldet, hogy a két tehén otthon szívesebben tejeljen, mert a zöld, fű szarporítja a tejet. A majsai kövesúton kényelmesen ballagott a két ökör, közben zöld hab csordult a szájukból. Mögöttük az úton autó tülkölt és Kajtár bácsi félre hajtotta a szekeret. Az autó elsuhant mellettünk és ránkvágta az út porát. Kitöröltük a szemünkből, szánkból a port és az ökrök újra kényelmessen megindultak az út közepén. Olyan lassan haladtunk, hogy meg is jegyeztem: Kajtár bácsi, talán gyalog gyorsabban beérnék Jakabszállásra ... Az öreg bólogatott. — Hát gyalog is lőhet menni, mög szekérön is, mög otomobillal is, dehát azt sönki előre nem tudja, hogyan és mint érközik mög, mert teszem például, lőhet, hogy azt a veszettül szaladó otomobilt még majd az ökreim beérik • • — Ugyan Kajtár bácsi, tudja, hol jár már az az autó? Talán Félegyházán, vagy már a szegedi határban ... Az öreg megint szívott az orrán és csak azután válaszolt: — Nem mindig az érkezik meg előbb, aki siet... Most már türelmetlen voltam. — Pedig én sietnék, mert még a tanítás megkezdése előtt szeretnék ott lenni ... Sokáig bajlódott a megyfaszárú pipával. — Hát azt lőhet ... Aztán sokáig nem szóltunk. Néha kellett csak az ökröket megbíztatni. A faluból kijártak errefelé a fecskék és a rét felett gólyák keringtek. Egyszer csak Kajtár bácsi oldalba bökött könyökével: No ügyi, mögmondtam én azt, hogy az ökör szekér, méges csak biztosabb, ha lassú is? Ehun ni az otomobil, most majd mink kajátunk rá, hogy tériön ki az utunkból, mert az ökrök megelőzik. De úgy látom, hogy meg sem mozdul ... Csakugyan, az autó állt az országúton és az utasai kabátujjukat feltürve olajosán turkáltak a masinában. Amikor az ökrök beértek az autó mellé, Kajtár bácsi diadalmasan odaszólt: — Tán csak nincs valami baj az otomobillal ... Kiderült, hogy franciák és Szegedre igyekeztek, de közben egy kis kitérővel a halasi csipkeházat akarták
