Magyar Család, 1966 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1966-07-01 / 3. szám
MAQYAR 08ALAD 7 Rozsos Miklós “HÁTSÓ BEJÁRATON AMERIKÁBA”. Yankton a Missouri folyó mellett épült, mely folyócska (az év legnagyobb részében csak folyócska!) híres volt sáros, csokoládészínű vizéről, s a Tiszához hasonló kanyargós alsószakasz jellegű medréről. A II. Világháború után duzzasztó gátak sorozatát építette ki rajta az amerikai hadsereg s ma óriási tavak egymást követő láncolatából áll, energiát termel, vizét tárolja szárazabb esztendőkre, lehetőséget nyújt a horgászatra, haltenyésztésre és a vizisportra. Ma már a vize kék és nem csokoládészínű. Félméteres halak elképzelhetetlen sokasága nyüzsög benne. Lajossy Sándor AZ ÉN HAZÁM — Az 1956-os Szabadságharcunk 10 éves évfordulójára — Jó hátam mögött tudni most azt a világot amit mindig szerettem! A földrajz órőkon azt tanították róla, hogy: Hazám — furcsa kis haza volt, kegyetlen, szeszélyes, mint a tenger, vagy mint a mostoha: kérges tenyere csak pofozott. S milyen sokat tűrtem, szenvedtem Keletnek gúnyos kacaját! Az álnokság tovább nem hazudhatott mikor lehullt az álarc: Vér, füst, korom, gránát esőben égő falak között, sötét pince mélyén, gyermek sírásban, anyák könnyeiben jött elém a szívtelen valóság és megfosztott az otthon melegétől, hitvestől, testvértől, baráttól, mindentől, ami szent — A dübörgő tankok hemyótalpa alatt éreztem, hogy Keleten élek mert az elfojtott szabadságunk sírján nőtt új világ idegen tőlem, ez nem az én Hazám! — Most az ölfák tetején ülve megkönnyebbülten, de nem megkövülve hallgatom a puskaropogást, nők sikolyát, vad kutyaugatást, hangfoszlányokat................... S egy osztrák torony éjfélt jelez: Én, boldog menekült, mehetek tovább hazátlanul; hazám a nagyvilág! Vagy talán mégis, az erdők, hegyek mögött ahol újra arat a halál s élet-halál harca szívemig ér, menekül onnan most ember és madár ha élni akar! Ott, hol a vasfüggöny láthatatlanul közénk csörrent, szívemre robbant — Az az én Hazám! Yanktonból vissza kell mennem Omahába a chicagói vonathoz, mert Yanktonban — bár két különböző vasuttarsaságnak is van ott állomása- személyforgalmat egyik sem bonyolít le már évtizedek óta. Mint barátom mesélte, elérte őket is az amerikai vasutak sorsa: nem bírták a versenyt a magánautókkal és beszüntették a személyszállítást. Sione Citybe barátom kocsiján mentünk, onnan pedig a léghűtéses Grey Hound (Agárkutya) buszvállalattal utaztam tovább Űrnapján, a reggeli mise után Omahába. Útközben érintettük többek közt Winnebago-t is, mely nebraskai sziúindián falu, jellegzetes fajtiszta, rézbőrű lakossággal. “Iszákos, semmirekellő, naplopó, lusta népség!” -, volt sofförünk véleménye róluk. Omahától Chicagóig, sőt lehet mondani egészen Philadelphiáig a táj arculata változatlan maradt. Zöldelő, megművelt földek, tanyavilág, kisvároskák és tanyaközpontok sorakoztak a sínek mellett. Átmentünk Sidneyn, Rómán, New Londonon és Budán! (Micsoda ismerős nevek!...). Ez utóbbi helyen még az express is megállt. Nagyobbacska tanyaközpont volt csupán, míg Rómában és New Londonban házak is alig voltak. Chicagóba már este érkeztünk, így nem sokat láthattam belőle. De az Alleghany hegységből a városba vezető út igen látványosnak bizonyult. Itt van Altoona közelében a híres Patkó-kanyar, ahol a vonat eleje újra majdnem a saját végébe ütközik. Mondanom sem kell, hogy miután a kalauz külön bejelentette a dolgot, minden utas az ablakoknál tolongott. Pittsburgh, Pa. festői fekvésű, lüktető életű, füstölgő, gomolygó ipraváros az Ohio folyó völgyében, melyet számtalan karcsú és hosszú híd keresztez. Az egyik a Sydney-i kikötőhídnak pontos mása. újra alkonyat köszöntött ránk, mikor megérkeztem utam végcéljához, New York-ba, ahoLsponzorom várt kocsijával. Ezt a barátomat 15 év után láttam viszont! Mindketten őszinte örömmel öleltük meg egymást. Utam ezzel végétért. Magam is alig akarom hinni, hogy — Amerikában vagyck! Első benyomásom Amerikáról nagyon kedvező. Azt hiszem, igen jó cserét csináltam. Bár Ausztrália sem volt rossz és egyáltalában nem kibírhatatlan, amint azt egyesek beállítani szeretik... Itt azonban egyszerre otthonosabban érzi magát az ember! En legalább is úgy gondolom, hogy emberibb és barátságosabb itt az “atmoszféra”. Persze egészen más, sokkal erősebb a tempó is, dehát ez Amerika! Vége. A Szerző következő írása “AZ ISMERETLEN AUSZTRÁLIA” című riportszerű beszámolója lesz, mely 15 éves ott tartózkodásának diőhéjjBan való megörökítése is egyben. Kőszegi Farkas István. A HARMADIK UTITÁRS (Második közlemény) Amerre ballagtunk, Jézus életében nem voltak országutak. A régi Emmausba is csak keskeny ösvények, kitaposott teve-csapások vezethettek. Ma beton-támaszok tartják balfeiől a hegy oldalát. Jobbkéz felől szomjas, szikkadt rétek terülnek el. Húsvét táján e réteken millió nö(Folytatás a túloldalon)
