Magyar Család, 1962 (3. évfolyam, 10. szám)

1962-07-01 / 10. szám

• Július -Aug u s z t u s MAGYAR CSALÁD Ill.éví.lO.szán.

====================== - 7 - ============================

rétté a pusztát,a puszta zsúfolt hallgatásait s a kútágas magános bánatát.Szerette a felhőt ásö-hajavai,a napot,mely.bőre des ínyiben úgy kacagott,nint ezüst csengő a bárány nyakán.Szerette a rozsé füstdalát»kifürtözö leány-haját a táncos tűznek s a készülő élet biztaté illatait.Szerette a házat,a bútorok nély enlékeztetéseit, szerette a port,.a sarat,a füvet,a vizet.Szeretett mindent,ami vidám és ami szomorú,ami hallgatag és ami fecsegő.És szerette Toldi Miklóst.Milyen szép fényes szőke hajad van Anikó húgom,-mondta Toldi.- Minek ásta ezt a gödröt,édes bátyán?-kérdezte megint Aniké és mosolygása meleg csék volt a férfi arcán.- Hogy megnőttél,hogy kinyíltál,ah milyen ékes virág lettél!felelte Toldi.- De ezt a gödröt minek ásta? - hajolt ki édes kacagásban a lányb&l a kérdés.- Mert szeretlek,mert akarlak,mert te vagy az életem értelme.ö bort búj tatunk hűvös mélyébe,a föld ölében ébred fel a bor alvó lángja.És ha megfáradunk a cs&kban,nászt ülünk.Puha kényérrel,láncos hússal,ébredt tüzü borral fakasztunk uj csókokat magunkból*0— lyan jé cs&kban várni a boldog holnap felkaca^_;ását.- Szeretlek! - mondta Aniké. •

II.

A Nap jóságában,a föld_jóságában,a tavasz kedvében napestig tartott Toldi Mikl&s cs&kja.Ölelte-cs&kolta,belehelte-falta-rontottszerette a neki nyílt lánykát,mert tudta,hogy megtalált uj élete. Megáradt folyó volt és parttalan fényesség felé sodorta ezt a belé hullott virágot. -Élek, élek, élele !-kiáltották forró túgással a végtelenbe rohanó habok.

Aztán a Nap lebukott egy messzi szélmalom mögött.Az árnyék úgy esett a pusztára,inint egy nagy jajgatás.A hűvösség mintha a felállott halál lett volna s kasza suhogása a döbbent hallgatás.

Toldi Mikl&s felült mámorából ós térdeire fektette a lányt.Porró kelyhü szavakba virágzott megujjult élete:- Most tüzet rakunk kis Anikó,hogy világosítsa be az éj sátorát és lássam arcod édes hamvasságait.Hogy lássam szemed nézését fes 6- rezzen,hogy még nagyon jé tudok lenni.Sütünk édes tejen nőtt zsenge bárányt s a csillagok vigyázásában üljük meg nászunk örömét.Boldog vagy kis húgócskám,Anikó?

A lány nem felelt.Fehéren és könnyen feküdt a hatalmas térdeken szőke ha. ja fényesen szétfutott .Toldi kérdezte:- Páradt vagy-*e?Fáj valami,Aniké,vagy a lehullott este nyomja, a lelkedet?

A lány hallgatott.- Beszélj Aniké,mondj akármit»csakhogy halljam hangodat.Látod az éjszaka már bontja haját a síkságon és a dolgok elszomorodnak .Ha a Nap lement,neked kell beszélned,hogy elfeledkezzem arról,hogy vaui halál és öregség s nótákba lombozó tavaszi fa legyen a lelked.Be - szólj Anikó!

Játékos szeretettel térdei közt maga elé állította a hallgató, gyermeket mint egy nagy babát.De a lány visszahullt a földre s bezárt ajkából nem jött szó.- AnikóJAnikó! - kiáltotta Toldi irtózatos hívással.

A lány fölé haj olt.Fehéren és boldogan feküdt a lányka,aki meghalt a Toldi Miklós erős csókjától.Fehér délignyitó ,kit megölt az első sugár csókja,kis ember-pipacs,kinek halál volt a szakítás.Lengén és fehéren feküdt ott,mint éjjelre hunyó kis madár,mint nyárfa lombján ringó reggeli ködöcske.