Magyar Család, 1962 (3. évfolyam, 10. szám)

1962-07-01 / 10. szám

UTRECHT

Július-Augusztus MAGYAR CSALÁD III.ívf,10.szán.

(ava.gy védirat vádoló lelki- i snore termek...)

Amikor ott jártunk ketten,derengő lomb alatt 6s merő fény volt a Föld,s lelkűnkben úr volt a fény, s dúsfürtü orgonák,lilán és részeden ringtak fenn a régi várfal tövén,

mikor hattyú siklott tova habkönnyű testtel, s nyomában nyílt tündöklő arany csapás, a fák tükre volt a viz,a víz tükre az ég, s az ég tükre szívünk{álmoknak szűz lakás.

Pihent a sz&.Mult és jövő oly távol.

A menny selyem kékjét felhő nem törte meg.

Pihent a vágy.Csak gondolat csákóit gondolatöt,szem kérlelt szemet.

S mégis szebb volt az a perc,forr&bb,édesebb, mint lett volna sok viharzó,lázas éjszaka, és cs&kod úgy nem perzselt soha még, mint lelked ki nem mondott, szétlan szava,.

Úgy jártunk ott,mintha ma születtünk volna, s csak nekünk fogant volna fényben e világ, mintha nekünk borult volna virágba a domb, minden bokor,minden ringó faág;

úgy vágytuiik ott,mintha soha nem is járna árny a fény mögött»nappalra jöne est, mintha égi vágyaink földi be.teljesodése salakját átkos bélyegként nem hordaná a test;

úgy néztük egymást,úgy vártuk,akartuk, mintha előttünk soha senki nem szeretett volna még, s. a dombéi cserjéssel c'sipkés orma mögül harangszóval áldott zengő messzeség.

\ y

De lassan alkonyult,s súlyosbodott a csönd,- csak a víz neszezett a partnak hüs zenét -,

s a dóm cizellált árnya mögött

még egy utolsót lobbant, a bíbor ég.

•Akkor éreztük fáj ón,hogy halkan loholnak a földi árnyak fenyszülte álmunk nyomán, s mikor ma reggel - messze tőled - szívem riadt, már csak fanyar bú maradt a holt csókok után...-KANizsAY Árva