Hajnal Jenő (szerk.): Ötvenéves a Zentai Művésztelep (Zenta, 2002)
2 ningnek hívták (Oprešnik, Kerac, Karlavaris, Faragó, Maurits, Ács, Benes, Stojanovié-Sip vettek részt), a cél pedig a közönséghez való közeledés volt. A kiállított munkák sorsjegy útján kerültek eladásra, ami máig szokás maradt, s annak folyományaként a zentai lakások fala, akárcsak a múzeumi gyűjtemény tetemesen gyarapodott, hogy ne is szóljunk annak a kissé mindig háttérbe szoruló műfaj ápolásának a jelentőségéről. A következő happeningre 1968-ban került sor, amikor is olyan határozat született, hogy minden idény kezdetét valamilyen eseménnyel kell emlékezetessé tenni. Június 15-én a zentai korzón, a gimnáziummal szemben emelvényt ácsoltak, és óriási vásznat feszítettek ki. Több száz röplap invitálta a polgárokat a festők - Ács, Benes, Guelmino, Petrik és a szabadkai fiatalok Csurgó nevű kolóniája13 tagjainak - esti fellépésére két fiatal irodalmár, Tolnai Ottó és Domonkos István (1940) részvételével. Ez az év lesz a művésztelep történetében az első, amelyben tartalmilag teljesen elszakadnak az addigi gyakorlattól - a zentai motívumok festésétől. Meglehet, némely alkotók korábban is vezettek be tematikai újításokat, főként a festészet technikai megújításának terén kísérletezők, pl.1965-ben míg Petrik homokkal végez kutatásokat, Ács „fésüli” az olajkép felületét, témája a gépkocsi, a következő évben a motor. 1967-ben a művészek többsége az ember és a gép14 témájával foglalkozik, 1968-ban pedig - az említett happening által kialakult összetételben - a témákat szabadon választották meg (Ács a gépkocsi-problémát folytatja, Benes a huzalok „megszállottja”, másokat a hippi-mozgalom inspirál), míg 1969-ben megszületik a vajdasági kérdések tematizálása szükségességének, azaz egy programművészetnek az ötlete. Ebben élenjárt az ugyanaz év májusában Zentán rendezett Kép és vers, amely az 1968-as happening folytatásának tekinthető. Nagy visszhangot keltett, és a két művészeti médium kísérleti összekapcsolásaként értelmezték,15 másrészt rámutatott az újvidéki Forum kiadóház körül kialakult kör alkotóival kialakuló mind szorosabb összekapcsolódásra. A szóban forgó akció résztvevői ugyanis főként az ott kiadott lapok és könyvek írói, illusztrátorai, grafikai szerkesztői, mint pl. Kapitány László, Baráth Ferenc, Maurits Ferenc, Csemik Attila és Böndör Pál, de Ács József is, aki 1956-tól a Fórumnál dolgozik. E szóban forgó akció megrendezésének évében lett Tolnai Ottó a fiatalok részére magyar nyelven megjelenő avantgarde folyóirat, a Symposion főszerkesztője, amelynek szerkesztősége szintén a Forum kiadó épületében helyezkedett el. Rajtuk kívül még Benes József és a szintén zentai Guelmino Valéria (1926), a képzőművészeti pedagógia új gyakorlatának követője vett részt. Ily módon létrejött az azonos gondolkodásúak csapata és kedvező talaj a kísérleti csoport részére EK néven. A Kép és veri projektum tizenkét alkotója verseinek vizuális megoldását tartalmazóAnío/ógiű csak 1975-ben jelent meg16. Az EK-csoport (1969-1971) Az újítások iránti óhaj 1969-ben igen nagy volt. A közvetlen ösztönzés az említett médiumközi eseményekből is eredt, ám azok is csak egy világméretű áramlat részei voltak, amelynek során a világ közvéleménye a hatalmas műszaki eredmények felé fordult. Ez az év a Hold meghódításának a jegyében telt el! Úgy tűnt, hogy többé már semmi sem lehetetlen, és nem csoda, hogy a fáradhatatlan újító, Ács József (1914-1980) azonosan gondolkodók csoportjával együtt úgy érezte: eljött az új eredmények ideje magában a művészetben is. Másrészt ez volt a válasz egy része a világ társadalmi és gazdasági helyzetére, amely 1968-ban elérte a válság mélypontját (Vietnam, izraeli-arab háború, szovjet-kínai határvillongás, egyetemistatüntetések stb.). Változásoknak kellett bekövetkezniük aművészi kifejezésmódban is - kialakul a konceptualizmus, a festészet pedig visszatér a formához, mert világossá vált, hogy az addigi művészeti üzenettel a valóság átalakulását lehetetlen befolyásolni.17 Mint láttuk, Ács és a művésztelep az ilyen és ehhez hasonló átalakulások folyamatában tartottak. Emellett a vajdasági sajtó tömve volt a Vajdaság elmaradottságát taglaló kommentárokkal és egyéb cikkekkel, amit Ács a vajdasági művészet elmaradottságáról írt kommentárral kísért - különösen a temesvári művészek vendégüllátása után adott ennek hangot, akiknél több kísérletezést tapasztalhatott.18 így társultak Ácsnál 1969-ben a zentai művésztelep mellett a korábbi években megindult folyamat részeként a művészeti kísérletezésre kész azonos gondolkodásúak: Baráth Ferenc (1946)19, Benes József (1930), Kapitány László (1937)20, Maurits Ferenc (1945)21, Markulik József(1935-1994)22 és Petrik Pál (1916—1996)23. Hosszas vitákban és a sajtóban Ács megindokolta a csoportosulás szükséges voltát. Véleménye szerint a csak saját egyéni utaikat járó művészek a mi körülményeink között nem érhetnek el jelentősebb eredményeket. „A leggyakrabban csak a központból hozzánk érkező mozgalmak
