Hajnal Jenő (szerk.): Ötvenéves a Zentai Művésztelep (Zenta, 2002)
és Bosán, résztvevője volt az 1938. évi „fiatalok tárlatának”. Közvetve „jelen van” még egy 1938-as résztvevő, de mint a tárlatról szóló beszámoló írója: Szabó György (Szabad Vajdaság, 1945. szeptember 24.). Becskereki Szabó Györgyként írt alá, később B. Szabó György lesz, ismert mint egyetemi tanár, grafikus és művészetkritikus. Az, hogy a „magyar festők” száma három névre csökkent, holott éppen ők tartották fenn a képzőművészeti élet folyamatosságát a két háború között, különösebben nem zavart. Egyébként is „zavaros idők” jártak. Még az egyedülálló értelmiségi,! odor Manoilović (1883-1968) költő és háború előtti képzőművészeti kritikus sem volt a tárlat szervezői között. .Alkalmatlannak” bizonyult! Akárcsak Oláh Sándor (1886-1966) festő és az 1931-es becskereki kolónia élművésze, illetőleg Husvéth Lajos (1894-1956), a Vajdaság sajátszerű költőiségű krónikása vagy a képzőművészeti színtér némely más jól ismert személyiségei. Ám azt az észrevételt, hogy „a vajdasági magyar festészet fiatal, és csaknem pólyában van”, nehezen lehetett elfelejteni. Annak idején Mesterházy Kálmán (1857-1898) pesti festőművész 1881 augusztusában szülővárosában, Szabadkán nyitotta meg a Vajdaság területén az első önálló festőtárlatot, a zombori születésű Mály József (1869— 1901) a nagybányai festőkolónia első meghívottjai között szerepelt, a híres festőművész, Than Mór (1828-1899), akinek Karađorđe halála című festményét (1863) a belgrádi Nemzeti Múzeum őrzi, Óbecse szülötte, Eisenhut Ferenc (1857-1903), a zombori megyeházán látható Zentai csata alkotója pedig Bácspalánkán látta meg a napvilágot, és még sorolhatnánk. A következő évek az elmarasztaló állítás megcáfolására alkalmas pillanatra való várakozásban teltek, mert egyaránt sértőnek tűnt, akár a tájékozatlanság, akár a hányavetiség rovására kellett írni. Ahogy az idő haladt, a kiállítások egyre gyakoribbakká váltak, az „élő” művészek egyre gyakrabban jelentek meg a színen. 1950-ben még az is megtörtént, hogy a szabadkai Városi Múzeum művésztelep alapítását kezdeményezte Palicson, ahol ekkor épült fel a nyári színpad, nyílt meg az állatkert és Bácskai Galéria néven részben felújították Joca Milekić (1899— 1978) műgyűjtő 1926-ból származó egyedülálló „múzeumát”. Milekié Bácskai Galériája mintha csak cselekvésre serkentett volna egy meghatározott számú egyént. 1952 nyarán egy perc alatt a függönyök felvonásának és a múlt feltárásának sajátos „gyakorlóterévé” vált! A palicsi Magyar Ünnepi Játékok keretében került megrendezésre a Vajdasági Magyarok Képzőművészeti Alkotómunkája elnevezésű - ma már tudjuk - történelmi jelentőségű művészeti kiállítás 1952. június 26. és szeptember 30. között (a Milekié-féle Bácskai Galéria helyiségeiben). A nagy park átellenes oldalán buján zöldellő növényzettől árnyaltan állt az ún. Conen-villa, amelyet 1950-ben Művészek Otthonának, azaz művésztelepnek nyilvánítottak. Most már csak a „szebb jövendőbe” vezető szocialista út élenjáróinak „reprezentáns” nyaralója. A tárlatot - kissé felgyorsítva - a szervezőbizottság rendezte: Almási Gábor szobrász, a belgrádi Képzőművészeti Akadémia abszolvense, Ács József festő, az 1938-as „fiatalok tárlatának” hajdani résztvevője, B. Szabó György, 1938-ból a legfiatalabb, ekkor már a társadalmi színtérjelese és művészetteoretikus, Herceg János (1909-1995) ismert irodalmár, Ivanyos Sándor, 1922-ben született festő-képzőművészet-tanár, Szilágyi Gábor, szintén festő-képzőművészet-tanár és végül Sáfrány Imre(1928-1980) festő, „a vajdasági képzőművészeti színtér lázadója”, az Önállóak 1951. júliusi belgrádi tárlatának résztvevője. A zsűri tagjai Ács József, B. Szabó György, Herceg János, Hangya András és a kétségtelen szaktekintély, Milan Konjović (1898-1993) zombori festőművész voltak. Ennek az egyedülálló képzőművészeti rendezvénynek a ma is élő tanúi az 1926-ban született és nyugdíjaztatásáig a szabadkai Likovni susret - Képzőművészeti Találkozó elnevezésű intézmény igazgatói tisztségét betöltött Szilágyi Gábor, illetőleg a valamikori palicsi Bácskai Galéria közvetlen szomszédságában élő és alkotó festő, Ivanyos Sándor. Az akkori körülmények között mindent megtettek, ami csak lehetséges volt. Ötvenhét nevet gyűjtöttek össze, közöttük 36 élőt. Ez utóbbiakhoz tartozott a „fiatalok tárlatának” hat résztvevője és Kovács Sztrikó Zoltán, aki a Híd 1934. évfolyamának lapjain a fiatalok kollektív műterméről álmodott. A Magyar Szó napilapban egész nyáron egymás után jelentek meg a szövegek, a képek és a hírek. A tárlat valóban óriási meglepetésnek bizonyult! Csakhogy a fiatal alkotók fellépő nemzedékének és a képzőművészeknek még a nyár előtt nem mindennapi izgalomban volt részük. Belgrádban 1952. február 17- én megnyílt a kortárs francia művészet tárlata. Csaknem mindenki elálmélkodott az addig még sohasem tapasztalt látványokon. Picasso, Matisse, Chagal és mások
