Hajnal Jenő (szerk.): Ötvenéves a Zentai Művésztelep (Zenta, 2002)
m w kérdés tulajdonképpen csak az, hogy ki mit tart érthetőnek. A fogalom ötvennégyben elég szűk volt. Bizonyítja ezt a tény, hogy a kevésbé érthető képeket elvontaknak minősítették. Hol volt akkor még absztrakt kép?! A HULLÁMVÖLGYNEK, mai szemmel nézve, nem kellett volna bekövetkeznie. A művészek és zentai vendéglátóik közötti nézeteltérések mégis kellemetlen következményekkel jártak. Az 1955-ös szűk esztendő bizonyítja ezt legjobban. A Járási Művelődésügyi Tanács által kinevezett bizottság ugyan intézte a szervezést, anyagi eszközöket is biztosítottak a működéshez, a lendület azonban megtört. Alig van adatunk az 1955. évi munkáról. Elhallgatott a sajtó, mert nyilván nem volt miről tudósítania. A Zentára látogató művészek száma mindössze hat, amennyi az induláskor volt. Szegényes katalógus jelent tneg, s a múzeumban megnyílt kiállításon még ezer látogató sem volt. Nem mondhatjuk azonban, hogy a városban teljesen megcsappant a művészet iránti érdeklődés. Csak más irányba terelődött. Számomra logikus volna, hogy a művésztelep lendülete a képzőművészeti amatőrizmust is magával ragadja. Ezért találom furcsának, hogy az amatőr festők éppen a művésztelepi szélcsend idején tevékenykedtek nagy szorgalommal. Talán csak véletlen jelenséggel állunk szemben. Érdemleges magyarázatot mindenesetre csak akkor adhatnánk, ha a képzőművészeti amatőrizmus problémáiba jobban belemélyednénk, s ha más városok tapasztalatait is megnéznénk. Most meg kell elégednünk a tények megállapításával. A zentai amatőr festők az év elején sikeres kiállítást rendeztek a Közéleti és Műve'M lődési Dolgozók Klubjában, majd szakosztályba tömörültek, s az év végén ismét kiállítást rendeztek. És ezt többen megtekintették, mint a művésztelep évi tárlatát. A következő esztendő is csendesen indult. A nyár azonban már változást ígért. Nem viharokat, hanem érlelő meleget hozott a művésztelepnek. A festők száma újra növekedett, s a művészek és szervezők azonos nyelven tudtak beszélni. Egyetértettek abban, hogy alkalmas helyiséget kellene találni az évi kiállítások számára. A múzeum, a klub vagy a volt Fehér Hajó vendéglő korántsem felelt meg a követelményeknek. Ha valamelyikünk olykor a „régi hősi korszakot” emlegeti, mindjárt akad, aki leinti, mondván, hogy az idők változnak, s ezt tudomásul kell vennünk. Leintjük egymást, de mindnyájan szívesen emlékezünk a letűnt, s éppen ezért megszépült időkre. Megszépült? Vannak esetek, amikor tények bizonyítják a régi tettek nagyságát. Ma is álmodozunk, s olykor az álmok valóra válnak. De akkor egy-egy jó ötlet annyira föltüzelt bennünket, hogy a megvalósításnak nemigen voltak nehezebb akadályai. A város főterén két nagyobb vendéglő működött: a Royal és az Eugen. Az utóbbinak nem volt nagy forgalma. Valakinek a fejéből kipattant a szikra: az Eugen kiváló kiállítási terem lehetne! Fejcsóválások és mosolyok szegélyezték a cél felé vezető utat. Ki törődött ezzel! Sinkovics Jánost, a Járási Népbizottság elnökét meggyőztük. Megkaptuk a termet, és félmillió dinárt a rendbe hozáshoz. Valaki egyszer még nagybetűvel írja be a Vajdaság művelődéstörténetébe: 1956-ban Zentán bezártak egy vendéglőt, s a helyén kiállítási termet nyitottak. November 29-én, a köztársaság napján nyílt meg a művésztelep ötödik, jubiláns tárlata az új kiállítási csarnokban. 7500 ember nézte meg. Hitetlenkedők persze még sokáig voltak. Az a gyanúm, hogy még mindig vannak, akik nem hisznek egy ilyen kiállítási terem létjogosultságában. Számuk azonban már elenyésző. Sokkal többen vannak, akik rendszeresen látogatják a tárlatokat. A teremben 1972 végéig 144 képzőművészeti kiállítás volt, csaknem 600 000 látogatóval. Úgy érzem, hogy minden bővebb magyarázat fölösleges. JUBILÁRIS ÉVNEK 1957-et neveztük ki, amikor a Zentai Művésztelepen már hatodszor jöttek össze a festők. Milyen termékeny esztendő volt az, meg a következő is! Nincs szándékomban mások megállapításának helyességét elvitatni, de úgy érzem, hogy ha „aranykorról” beszélünk, akkor az ötvenhétben kezdődött, és évekig tartott. Nehéz a krónikás dolga, mert sok volt az esemény, s mind megírásra kínálkozik. 1957-ben már hat művésztelep működött a Vajdaságban. Zentárói indult a mozgalom, s ez a város volt az élenjáró a jubileum szervezésében is. Már 1956 végén megbeszélést tartottak a művésztelepek szervezői, s megállapodtak abban, hogy közös kiállítást szerveznek, tanácskozást rendeznek, és emlékkönyvet adnak ki, amely magába foglalja a művésztelepek történetét, az értekezletek anyagát és az alkotások reprodukcióit. A nyári táborozáson is gyakran szóba került az elmúlt öt esztendő. Ács az itteni életről, sajátos viszonyainkról vallott, s a festő föladatának a ma visszatükrözését jelölte ki. Konjovié szerint a telep kitűnő munkaforma, s nagy munkalehetőséget kínál. B. Szabó szüksé'Iw ííTf TlI 1 Jj lllTJ = { H1H p
