Dávid Lajos (szerk.): Nagybánya és környéke - Bányavidéki kalauz 10-11. (Nagybánya, 2020)

Tartalom

_

■1-Д.-44 NAGYBÁNYA ÉS KÖRNYÉKE

Ezen okok miatt 1620-ban Bethlen Gábor, Erdély fejedelme, felismerve a helyzetet, a bérlési jogot az előbbiektől megvonta, és azt Nagybánya városára ruházta át. A levéltári anyag alapján ismeretes, hogy ekkor a város közvetlen közelében három kincstári tulajdonban lévő bánya működött: „Nagyverem” (Grossgrube), „Gönczvdr” és „Kisgépéi”. A Veresvízen is ismeretes volt egy kisebb bánya, míg Borpatakon egy pirít (kiz) bányáról tudunk. Ami a bányatechnikát illeti, abban a korban a bányászok munkaeszköze a véső, kalapács és fúró volt, s faggyúmécses fényénél dolgoztak. A bányamedencében a puskaport valószínű csak a XVII. század közepétől kezdve használták. 1650-től jelzik a krónikák, hogy Nagybányán „puskaportörő malom” működik. A kitermelt ércet bőrzsákokban, talicskákon, fából készült síneken mozgó „hunfutók”-kai juttatták az akna szájához, s onnan „géppelyek” és „maschinák” emelték a felszínre. A felszínre hozott ércet előbb a „Stompházhan” (zúzdában), majd a nagybányai kincstári kamara tulajdonában lévő két kohóban, olvasztókemencében dolgozták fel. Az innen kikerülő nemesfém a pénzverdébe került.

Az 1631. március és 1632. február közötti időszakban a nagybányai pénzverdében összesen 12 046 aranyat (1 arany = 3 forint és 25 dénár), 29 866 ezüst tallért (1 tallér = 1 forint 75 dénár) és 3948 forint és 25 dénár értékű garast vertek. A XVTI. század első felében Nagybánya bányászatában tehát ismét fellendülés tapasztalható, amit csak a század második felében kirobbanó háborúskodások állítottak meg. A nagybányai kincstári bányákban, zúzdákban, kohóknál és pénzverőháznál ekkor összesen 426 személy dolgozott. A fizetett munkaerőn kívül a kisegítő tevékenységekben a bányakincstár jelentős számú jobbágy munkáját is felhasználta. Az úrbéri összeírások a XVTI. században öt Nagybánya városához tartozó jobbágyfalut tar-Bethlen Gábor 1627-ben Nagybányán vert tallérja