Dávid Lajos (szerk.): Nagybánya és környéke - Bányavidéki kalauz 10-11. (Nagybánya, 2020)
Tartalom
zatosan váltak magyar anyanyelvűvé, amiben kiemelkedő szerepe lehetett a közös munkanyelvnek, a magyar római katolikus szertartásnyelvnek és a helyi magyar tannyelvű iskolának is. Domokos és Magyarlápos magyarsága ezzel szemben a Lápos-medence őshonos népességét képezi. MAGYARLÁPOS, DOMOKOS arlápos nevét folyójárói kapta, első említése (Lapus) 1315- ből származik. A „Magyar” előtag 1553-ban bukkant föl először és Oláhlápostól való megkülönböztetésére szolgált. Az 1600-as években még Jószép- (Yosep, Josip-) Láposként is emlegették. A monda szerint egy Joszip nevű román alapította. Neki kecskéi voltak, ezért helyet cserélt egy hegyes tájon lakó magyarral, aki viszont lovakat tartott, s így mindkettejük állatai alkalmasabb helyen legelhettek. A faluban vár is lehetett, amit a Vártető helynév valószínűsít. A Vigyázótetőről feltehetően tatárok betörését figyelték. A Domokos eredetéről szóló, a magyarláposihoz hasonlító monda szerint egy a Kővárból megszökött Ungur nevű román tolvaj és kecskepásztor alapította a települést, aki később elcserélte egy Domokos nevű magyar tolvajtársával. Neve 1325-ben Szőcstő volt, mert ott fekszik, ahol a Szőcs patak befolyik a Láposba. Feltételezések szerint lakói esetleg Kővár őrségéből rekrutálódtak. 1393-ban már Damunkusfalva, 1733-ban Domokos, 1750-ben Domokoseny, 1767-ben Tolvaj-Domokos. A két település a középkor óta magyar nyelvsziget a történelmi Erdély északi határán. Magyarlápos 1325-ben vámszedő hely volt. A XIV. században aranyat bányásztak határában. 1553-tól mezővárosként, 1603-ban pedig már a Lápos felső völgyére kiterjedő uradalom központjaként említik. Domokos 1553-ban Csicsóvár, később Szamosújvár uradalmához tartozott. Báthory Zsigmond 1584-ben felmentette lakóit a harmincad fizetése alól, terméketlen és szűk határa miatt. Mindkét faluban éltek nemesek, jobbágyok, szabadosok, zsellérek és „kóborlók” is. 1750-ből származó adatok EMBEREK, VÁRAK, TEMPLOMOK, EMLÉKHÁZAK
