Dávid Lajos (szerk.): Nagybánya és környéke - Bányavidéki kalauz 10-11. (Nagybánya, 2020)
Tartalom
NAGYBÁNYA ÉS KÖRNYÉKE A BÓDI-TÓ ÉS A FEKETE-HEGY A múlt század derekáig, amíg nehezebb volt ezeket a helyeket megközelíteni, Nagybánya természetbarátai ritkábban látogattak a felsőbányái Bódi-tóhoz. A II. világháború után megépült a Nagybánya - Máramarossziget, majd a sujori bányákhoz vezető műút, a Fekete-hegyi sípálya és drótkötélpálya, a Bódi-tó melletti menedékház, majd szálloda, valamint a sujori ifjúsági menedékház, így az idelátogatók száma egyre nőtt. Sokan a felsőbányái autóbusz-végállomástól kiinduló piros háromszög jelzésen gyalogoltak fel a Bódi-tóig, mások autóbusszal, vagy személygépkocsival jutottak el a tó partjára. A felsőbányái Bódi-tó csaknem egy időben született a hasonló nevű, fernezelyi tóval. Azért emeltek itt völgyzáró gátat, hogy a felsőbányái bányák és üzemek számára szükséges vízmennyiséget biztosítsák, mivel a kohó feletti Ambrus-tó vize szárazság idején már nem volt elegendő. A Bódi-tó helyén már a gát megépítése előtt is létezett tó. A XIX század elején ugyanis Szirmay a következőket írja: „A Fekete-hegy egy mély tavat foglal magába; tekintetére a vize fekete. De ha merítenek belőle, tiszta színű, jóízű és semmi szaga nincsen. A lakosok tengerszemnek nevezik, mert valami tengerrel volna közösülve. De valójában nem egyéb, mint kősziklák között eredő forrásoknak összefogása. A fekete színe pedig mint a mélységétől, mind a fenekén lévő homoktól játszatja a szemeket.” A mesterséges gát mögött összegyűlt vízmennyiség a XX. század második feléig kielégítette a felsőbányái bányák és üzemek szükségleteit. Az ’50-es években azonban már kevésnek bizonyult, ezért a gátat megemelték, anélkül azonban, hogy az
