Dávid Lajos (szerk.): Nagybánya és környéke - Bányavidéki kalauz 10-11. (Nagybánya, 2020)

Tartalom

SÉTÁK NAGYBÁNYA KÖRÜL

regényt írt Tolvaj Dénesről, A bátor nyírőlegény címen. Regényében a rabló nem a „szegényeket istápoló” hős, hanem duhaj, zabolátlan bandavezér, aki hatalmas testi erejét, ügyességét és leleményességét törvénytelen cselekedetekre használja fel. Amikor pandúrok üldözik, menekülésének útja nem a kőalagút, hanem a meredek sziklatörés. Amikor üldözőinek sikerül minden járható utat elzárni előle, Dénes „óriás erejével tövéből kitört egy fiatal gyertyánfát... Lába közé vette azt, mint valami paripát, és a hegyoldal széléről: Zuhé! Levetette magát a mélybe! A fa ágas-bogas leveles koronája a szildákon akadozva, mérsékelte a zuhanás sebességét... Azóta is Tolvaj Dénes szökőjének hívják a nagybányaiak ezt a meredélyt. És még azóta sem akadt ember, aki ezt a kis csúszkát Tolvaj Dénes után megismételte volna, hogy vele emlegessék.”

Nehéz tehát a rablóvezér alakját megrajzolni, hisz a nagybányaiak gyakran fűznek személyéhez olyan cselekedeteket, tetteket, amelyeket a vidék csaknem másfél évszázaddal korábban élt betyárja, Pintye Gergely mondáiban is megtalálunk. Hősünk valószínűleg a jómódú fazekasmester, Lőkös Ambrus fiaként látta meg a napvilágot, s a keresztségben kapta a Dénes nevet. Szülei halála után tekintélyes vagyont örökölt, de rossz útra tért. Társaival rablóbandát alakított, s a Morgó lejtőjéről le-lecsapva fosztogatta a Szatmár felől érkezőket. A rablóit kincseket a barlang alatt rejtette el. Révész Mitó Rege Tolvaj Dénes barlangjáról című versében így idézi emlékét:

Volt egyszer egy haramia, réges-régen.

Nyolc leshelye is volt a környéken,

S ha alábukott a nap korongja,

Rablások voltak a városvégen...