Dávid Lajos (szerk.): Nagybánya és környéke - Bányavidéki kalauz 10-11. (Nagybánya, 2020)

Tartalom

SÉTA NAGYBÁNYA UTCÁIN

is lelkesen támogatta, úgyhogy az rövid idő alatt hat osztályú gimnáziummal összekötött akadémiai tanfolyammá, azaz rendes főiskolává lett, hol lelkészeket és tanítókat képeztek... az igazgatótanár tanította a logikát, görög nyelvet és teológiát; a praeceptorok az alsóbb osztályok tantárgyait ... Az igazgatók és tanítódiákok fizetéséről, sőt a tanulók ellátásáról is a városi tanács gondoskodott. Az e célra tett kegyes adományok és a városi malom vámjövedelme, továbbá a szokásos ünnepi kántálások meg az úgynevezett cocquia vagy sorban főzetés jó ideig bőven fedezték a szükségleteket.” (Soltész János)

Az iskola az ellenreformáció erősödésével válságba került, de ha megszakításokkal is, egészen 1755-ig működött, majd egy ideig katolikus elemi oktatás folyt benne. Épületei rendre elpusztultak, megmaradt részei a Harácsek kereskedőcsalád birtokába jutottak. Az utolsó épületet a II. világháború végén még raktárként használták, de az 1950- es évek elején falainak egy része leomlott. Csak a megmentett mestergerenda került a múzeumba, mélyen rávésett „Schola Rivulina” feliratával hirdetve a megsemmisült épület egykori rendeltetését.

A Főtértől délre, a Vár utca (1 Mai) és Magyar utca (Cri§an) között a Cinterem található. Műemléképületeivel, árnyas platánjaival kedvelt szórakozóhelye volt Nagybánya lakóinak. Nyáron esténként ide ültek ki a padokra, teraszokra, olykor a bányászzenekar játékát hallgatni. A Cinterem a festők társadalmi életének is egyik központja volt, a Dégenfeld-ház mögött, a torony alatt nyíló Gyöngyössy-cukrászda pedig - a „Bergerájhoz” hasonlóan - törzshelye képzőművészeinknek.

I