Magyar Zoltán (szerk.): Tatárok, betyárok, bányarémek. Folklórhagyományok Nagybánya vidékén - Bányavidéki kalauz 4-5. (Nagybánya, 2010)

Tartalom

MONDÁK PINTYÉRŐL

tarisznyába rejtette a megspórolt pénzét, egy botra akasztva a vállán vitte. Nagyon ágrólszakadtnak látszott. De a fejében azt forgatta, hogy csak érjen Nagybányára szerencsésen, a megspórolt pénzen műhelyt nyit, megházasodik, s akkor jön a jó világ. Már kezdett hetykén lépegetni, amikor egy nagy bozontos ember megragadta a gombási erdőben. Pióca moccanni se mert, csak ment vele engedelmesen, az ijedtségtől megszólalni sem tudott. Egyszer csak egy bozótos helyen vótak vagy húszán, ennek társai, mind szakállasak, bozontosak, mint Krisztus a tanítványaival, éppen tanakodtak valamin. Azt mondja a vezérük, amikor meglátja őket:- Na, Tódor, hát ezt a szerencsétlent hol szedted fel?- Gyanúsnak tűnt - mondja az -, valami kém lehet. Azt mondja, Bécsből jön, borbély, de lehet, csak a vármegye küldte a nyomunkba.

Erre Pintye Grigor, a vezér, azt mondja:-Jól van fiú. Próbára teszlek! Ha hazudsz, agyonütlek.

Leültette sorra az embereit az asztalhoz, Piócával előszedette a szerszámjait, s megparancsolta neki, hogy mindegyiket borotválja meg. A nagy szakállba belefúlt a kis borotva. Pióca izzadt, de muszáj vót neki borotválni, mert a vezér azt mondta, hogy bécsi urakra várnak, s azoknak a fogadására ki kell, hogy csípjék magukat. Utoljára a vezérre került a sor, de annak olyan erős volt a szakálla, mint a drót. Piócának majdnem beletört a bicskája, még sercegett, recsegett, ahogy húzta. Megbátorodott egy kicsit, és meg is jegyezte, hogy ő nincsen ilyen erős szakállhoz szokva, kérem, mert ő a bécsi császárt borotválta, s annak ugye finom, puha szakálla volt, nem ilyen sprőt, ugyebár.- Én finom urakhoz vagyok szokva, kérem! - mondta, mikor már befejezte a borotválást. - S megkövetem az urakat, kikhez volt szerencsém?

Pintye Grigor látta a beszédjéről, hogy ez egy kis beszari koszvájó, nem a vármegye vagy a császár kémje, ezért csak azt mondta neki:- Én vagyok az avasi király, ezek meg az udvari tanácsosaim! - ezzel Piócát útjára bocsátották.

S az úgy elment, hogy még a borotválkozás díját is elfelejtette beinkasszálni az avasi királytól, de örökre elment a kedve attól, hogy királyokat borotváljon. [Nagybánya-Veresvíz]