Magyar Zoltán (szerk.): Tatárok, betyárok, bányarémek. Folklórhagyományok Nagybánya vidékén - Bányavidéki kalauz 4-5. (Nagybánya, 2010)

Tartalom

84

BETYARMONDAK

lehetnek, s azok lemarják őt ennek a hátáról. Egy nagy tőgyfának lehajlott az ága. Pintye hirtelen belekapaszkodott, s a lendület egyből feldobta a fára. Jól megkapaszkodott. A farkas meg egyet buckázott az orrán keresztül, amikor hirtelen megszabadult a terhétől, aztán felpattant, és továbbszaladt. Vissza se nézett. Lehet, hogy Pintye súgott neki a fülibe valamit, azért, mert ő értett a nyelvükön. Aztán, amikor látta, hogy nincs mit tegyen, gyalog kell tovább menjen, leszállt a fáról, és elindult megkeresni a társait. [Nagybánya-Veresvíz]

Pintye sarkantyúja

32. Jaj, de nehéz idők jártak akkor! Hánykolódott a labanc, mint a sózott csík a dabóci papné lábosában. Aki csak tehette, elhúzódott tőlük. A rosseb egy le a kérgüket, mert fertelmes portékák vótak! Pintyééknek se vót mit enni, mert mindenütt zargatták üköt. Hát átúsztattak a Hódoson, mert akkor még nagy víz vót benne. Az egész hegyalját mosta, még a tőtött úton is derékig ért, nem úgy, mint most, hogy még cserepes a medre. Amikor aztán kievickéltek belőle, neki a Pelsőcnek, a labanc meg utánuk. De tudta Pintye, mit csinál! Nagy idő készült, ü meg a Hódos mentin vezette a csapatát felfele. A kis lovak csak úgy poroszkáltak. A labanc is ment utánuk, csak úgy izzadt. A nagy pohos lovakrul csak úgy szakadt a hab. Már majdnem utolérték üköt, amikor megeredt az eső. A mederpartrul ügyesen feljebb másztak a sziklákra, s a mogyoróbokrokba jól belekapaszkodtak, mert tudták, hogy rögtön ömleni fog a víz, s nincs az az isten, akit magával ne vigyen, ha egyszer elkapta. A víz meg csak szakadt, mintha dézsából öntenék. A labanc nem tudott utánuk kapaszkodni a nagy pohos lovakkal. A víz meg úgy levitte üköt, mint a pinty, oszt a Vágott-erdőn szétterítette, mint a ganét. Ott büdösödtek meg, mert nem maradt belőlük egy se, aki befődelje üköt. Úgy elültette üköt a Hódos az iszapba, hogy sohase kőttek ki belőle.

Osztán a csókáknak vót nagy lakoma, hetekig dinomdánom. Azért van ott annyi csóka még most is, hogy az ég is fekete tőlük. Ha nagyidő készül, most is úgy örvénylenek, mint a pozdorja a forgószélben. Mintha az égbe rántanák üköt, onnan meg a tödhöz csapnák, úgy örvénylenek, kavarognak. Még nézni se jó!