Magyar Zoltán (szerk.): Tatárok, betyárok, bányarémek. Folklórhagyományok Nagybánya vidékén - Bányavidéki kalauz 4-5. (Nagybánya, 2010)
Tartalom
A TÁJEGYSÉG NÉPRAJZI KARAKTERE 15 ami az ott élő magyarok népi kultúráját ért megannyi interetnikus hatásban is megmutatkozik. Az erős román és német hatás a Szatmári-bányavidék magyar népi kultúrájában is mély nyomokat hagyott. Utalhatunk itt a munkakultúra szakszókincsére, egynémely - hasonlóképpen német nyelvi mintából merítő - proverbiumra, a helyi hiedelemvilág leginkább tájspecifikus jegyeire, és nem utolsó sorban számos, csak e tájon honos narratív folklórelemre. Az eltérő történelmi előzmények dacára tehát kulturális értelemben nagyfokú hasonlóság mutatható ki a Szatmári-bányavidék és Máramaros 20. századi magyarsága között, s még inkább azzal a két koronavárosi múlttal nem rendelkező bányásztelepüléssel, melyek egyike (Rónaszék) e gyűjteményben is nagy súllyal szerepel. A Gutin-hegység északi oldalán fekvő Aknasugatag és az Iza egyik oldalvölgyében rejtőző Rónaszék részben vallásilag is rokon Nagybánya vidékével, hiszen mindkét község magyarsága katolikus - ellentétben a Felső-Tisza vidéke és Kővár-vidék reformátusaival. Táji különbözőség mindössze a kitermelt ásványkincset illetően mutatkozik, a máramarosiak ugyanis csakis sóbányászattal foglalkoztak. A legújabb kori romániai megyerendezés keretében létrejött Máramaros megye e sok tekintetben hasonló földrajzi tájakat egyazon közigazgatási egységbe szervezte, azonban továbbra sem tartjuk szerencsésnek, ha e változást néprajzi és kultúrtörténeti értelemben is evidensnek tekintenénk. Mert noha a 20. század második felének adminisztratív intézkedései, valamint korunk modernizációs fejleményei ez északkelet-partiumi régió folyamatos egységesülése felé mutatnak, a megyehatárok között máig is gyökeresen más résztájak, tájegységek léteznek. Kivált igaz ez a mai Máramaros magyar ajkú népességére, hiszen a fent említett öt bányásztelepülés, továbbá a még nem említett Erzsébetbánya törzsökös, de legalábbis 20. századi rétegzettségű magyar lakosai mellett karakteresen más a Lápos-völgyi Domokos részint máig is havasi gazdálkodást folytató lakossága vagy Gereblye falu - a Cibles tövébe szénégetőnek érkezett - katolikus népessége, s megint más a nagy múltú Kővár-vidék, avagy az eredetileg a Szilágysághoz tartozó, annak Égerháti járását alkotó Szamos-melléki részek.2 És kulturális értelemben más a történeti Máramarosban is a Wasser-patak torkolatában létesült havasalji