Bertoti Péter - Dávid Lajos (szerk.): Schönherr Gyula breviárium - Bányavidéki kalauz 3. (Nagybánya, 2008)
Tartalom
SCHONHERR GYULA 48 mely nemcsak nevét hirdeti tulajdonosának ábráiban, de egyéb viszonyairól is becses adatokat őriz meg az utókor számára. E körülmény a pecsét megrendelőinek műveltségi állására vet fényes világot, míg a metszés finomsága, az arányok impozáns volta, az alakok s betűk kifogástalan stílszerűsége, a részletek finom kidolgozása, mi különösen a ruházat redőinél s a csergallyak leveleinél bámulatra méltó, s általában az egésznek kivitele hangosan dicséri készítőjét, kiben az akkori ötvösmű ipar egyik elsőrendű művelőjét, talán éppen magát a királyi udvar ötvösét kell gyanítanunk. E körülmények kiváló becset kölcsönöznek pecsétünknek, s a legjelesebb magyar műtörténész, Henszlmann Imre, ki a hatvanas évek elején rövid leírását adta az Arch. Közleményekben,6 nem habozik azt középkori pecséteink egyik legérdekesebb példájának nevezni. Egyetlen, kissé megrongált példánya egy szűcs-céh szabadalmait megerősítő, 1480. jún. 31-én kelt okiratról függ le fekete, fehér és vörös selyemzsinóron.7 Hogy sokkal korábbi időből származik, kétségtelen; bár létezéséről csak egyeden adatunk van, a XV. század elejéről.8 Henszlmann a XIV. század közepére helyezi korát, az 1347. év tájékára, azon időre, melyben I. Lajos a város szabadalmát megújítá.9 Sokkal későbbi időből nem eredhet; kivitele s betűinek jellege sokban megegyezik Imre nádornak e folyóiratban ismertetett 1375-i pecsétjével;10 a nyolcszögű alak pedig János hevesi alispánnak ugyanitt közölt pecsétjére emlékeztet 1349-ből, melyen a pecsétrajzot hét körszelvényből képezett rozetta zárja magába.11 Pecsétünket mindkét idézett oklevél „városunk nagyobb pecsétjének” nevezi, miből másik, u. n. kisebb pecsét létezésére lehet következtemi, mellyel a város kevésbé fontos ügyekben élt. E kisebb pecsétnek azonban - fájdalom - semmi nyomát nem találjuk, s egyeden feljegyzés sem őrizte meg emlékét. Sőt az itt közölt „öregebb pecsét”-tel is 1480- ban találkozunk utoljára, s már három évvel később azt látjuk, hogy a város új pecsétnyomót készít. Mi történt a régivel, valamely szerencséden véleden következtében már ekkor elveszett-e, vagy pedig a használat által megviselve a város klenodiumai közé tétetett, hogy később, a XVI. század vége felé a háborús idők mozgalmainak esék áldozatul, nem tudhatni. Tény azonban, hogy 1480 után még csak emlékével sem találkozunk.
