Bertoti Péter - Dávid Lajos (szerk.): Schönherr Gyula breviárium - Bányavidéki kalauz 3. (Nagybánya, 2008)
Tartalom
SCHÖNHERR GYULA 108 tagja, annak e kongresszus alkalmából rendezett kiállítását mentem megtekinteni. A Santa Maria Sopra Minerva templom szomszédságában emelkedő könyvtári épület történelmi nevezetességű nagy aulájában, melynek díszes berendezése az alapítás idejéből származik, 16 tárlóban voltak e kiállításon közszemlére téve a könyvtárnak nyomtatványokban, kéziratokban és oklevelekben bírt ritkaságai. Nyolc csoportra osztva, a kiállítás anyaga külön sorozatokat mutatott be a külföldi, az olaszországi és a római ősnyomtatványokból, a Casanate bíbornokra vonatkozó iratokból, a tartalmilag vagy művészi kiállításuknál fogva nevezetes kéziratokból, s a város történetére, valamint az inkvizícióra vonatkozó írott és nyomtatott emlékekből, amely utóbbiak ez intézmény fővezetői, a domonkosrendiek révén e könyvtár különös érdekességei közé tartoznak. Engem a kiállított anyagból főképp a miniatűrös kéziratok érdekeltek, nemcsak a műélvezet szempontjából, melyet azok tanulmányozása nyújt, hanem azért is, mert a régi könyvtári katalógusok éppen azok lényeges kiegészítő részéről, az egykori tulajdonos nyomára vezethető címerekről nyújtanak a legkevesebb felvilágosítást, és így ebből a szempontból egyenesen a közveden szemléletre vagyunk utalva kutatásainkban. Hosszas könyvtári búvárlataimban szerzett tapasztalataim arra tanítottak, hogy alig van külföldön könyvtár, ha mégoly szerény méretű is, melynek kódexei között ne lappangana magyar vonatkozású anyag, attól eltekintve, hogy a középkori miniatűrök tanulmányozása általános szempontból is mindig tanulságos a régi történelmi emlékek kutatóinak. A festett kódexeknek ezt a gazdag sorozatát is, amelyet a Casanate-könyvtár ez alkalommal először mutatott be a nyilvánosságnak, azzal a reménységgel eltelve vettem szemügyre, hogy futólagos megtekintése is nyújthat olyasmit számomra, ami bennünket magyar szempontból közelebbről fog érdekelni. Az eredmény messze felülmúlta várakozásomat. A kiállítás utolsó előtti tárlójában, a XIV. és XV. századi miniatűrös kéziratok sorozatában egy hatalmas méretű kódex vonta magára figyelmemet, s mikor azt szemügyre vettem, címerében enyészetnek indulva, de még eléggé kivehetőleg, a Corvin-kódexek címereinek jellemző típusát ismertem fel.
