Polgár Mónika (szerk.): Óbuda - 1956. Időszaki kiállítás az Óbudai Múzeumban 2016. október 20 - 2017. április 30. (Budapest, 2017)
Rötzer Henrik (1895-1971) Mindamellett, hogy a család bécsi illetőségű volt és Rötzer Henrik osztrák állampolgársággal is rendelkezett, gyermekkorában Óbudán a Majláth utcában laktak. Itt járt elemi iskolába, majd a VII. kerületi Felső Kereskedelmi Iskola elvégzése után a Duna Gőzhajózási Társaság könyvelője lett. 1920- ban feleségül vette Holler Ilonát és 1924-ben megszületett kislánya, Gabriella. Időközben elköltöztek a szülői házból, azonban a kerületet nem hagyták el, hiszen előbb a Lajos utcában, majd később Csillaghegyen találtak otthonra. A fényképezés már az 1920-as években foglalkoztatta Rötzert, 1927-ben részt vett a Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetségének gyűlésén, majd 1932-ben belépett a tagjai közé is, 1934-től pedig a szervezet irattárosa lett. 1936-tól kezdve a hazai és külföldi fotópályázatok rendszeres résztvevőjeként több elismerésben is részesült. A két világháború közötti időszaktól kezdve rengeteg fényképét publikálták különböző folyóiratokban (pl. Rádióélet, Színházi Magazin, Új Idők, Pest Megyei Hírlap, Élet és Irodalom, Szabad Nép, Természetjárás). 4. Rötzer Henrik 10