Viszket Zoltán: Örlős Endre. (Egy óbudai orvos élete) (Budapest, 2014)

Doktorandusz, orvos, családapa, üldözött és túlélő (1921-1945)

40 Örlős Endre (Egy óbudai orvos élete) értelműén következik, hogy gyermekeit már ezzel a vezetéknévvel anyakönyvezték. Ez gyakori eljárás volt a korabeli magyarországi zsidó családok körében, többször olyan formában, hogy az egész család minden tagja egyszerre változtatta meg a ne­vét. Öszterreicherék esetében nem így volt. Endrén kívül sem az apja, sem egyik test­vére sem változtatta meg a nevét, fiatalabb öccse később, a háború után vette csak fel az Örlős nevet. A harmincas évek vége felé bekövetkező negatív változások „előhírnökeként” 72 éves korában elhunyt Endre édesapja, Öszterreicher Gyula. Az örökösödéssel és vég­rendelettel kapcsolatos iratok alapján egyértelműen megállapítható, hogy amellett, hogy mindhárom fiát kitaníttatta, megfelelő egzisztenciát tudott kiépíteni az egyre fejlődő Sárbogárdon. Szerencsére fiai nem csak hivatást kaptak, hanem állást is ta­láltak maguknak, hiszen László Karcagon telepedett le és dolgozott orvosként, Oli-Dr. öszterreicher Gyuléné, úgy a maga, mint gyermekei, valamint az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel jelenti, hogy forrón szeretett férje, illetve a legodaadóbb édesapa és rokon Dr. ÖSZTERREICHER GYULA ny. járási tiszti orvos, vm. tb. főorvos életének 72-ik-, boldog házasságának 42-ik évében a mai napon váratlanul elhunyt. Földi maradványait július hó l én d. u. 4 órakor fogjuk a sárbogárdi izr. temetőbe örök nyugalomra helyezni. Sárbogárd, 1988. junius 30. László G u6or f?ó«si Mariin Glioér ‘leráz Ildit fi Péter Endre ttíivérti menyei unoidt. 9У érméiéi. 13. kép: Öszterreicher Gyula gyászjelentése

Next

/
Thumbnails
Contents