Állami Balett Intézet ülései, 1989-1990 (HU MTEL VIII.1.a 5.)
1990. május 22. Főiskolai Tanács ülésének jegyzőkönyve
- 20 GA S, А 4/а,Ъ büntetés végrehajtása felfüggeszthető. A felfüggesztés egy hónaptól egy évig terjedhet. Ha a tanuló a felfüggesztés tartalma alatt újabb fegyelmi büntetésben részesül, a felfüggesztett büntetést is végre kell hajtani. 9. A fegyelmi eljárás során a tanulónak joga van arra, hogy meghallgassák, és lehetővé kell tenni, hogy védekezhessék. 10. Nem lehet fegyelmi eljárást inditani, ha az oktatási intézménynek a fegyelmi vétségről való tudomásszerzése óta három hónap, illetőleg ha a vétség elkövetése óta már egy év eltelt. 11. A fegyelmi büntetést kiszabó határozat ellen a kézhezvételtől számított 15 napon belül az első fokú fegyelmi jogkör gyakorlójához fellebbezni lehet. 12. A fegyelmi eljárást a megindulástól számított 30 nap alatt be . kell fejezni. 13 A fejezet 3/a-tól 4/d-ig bezáróan az osztályfőnök az Ellenőrző könyv utján értesíti a szülőt /gondviselőt/ Az 5-«-tői a 6 ponti _ bezáróan hozott fegyelmi határozatok záradékait az anyakönyv, a s bizonyítvány és az osztályozó napló jegyzet rovatába be kell írni Ezekről a büntetésekről az iskola tanulóit az igazgató tájékoztatja 14 Az igazgatói rovással kezdődő iskolai büntetés megállapítása előtt minden esetben meg kell hallgatni a diákönkormányzat és az osztálydiákbizottság érdekvédelmi felelősének véleményét, mert véleményezési jogkört gyakorolnak. У 15- A tanuló fegyelmi ügyében a fegyelmi büntetést kiszabó határozatot a/ az igazgató hozza :- megrovás,- szigorú megrovás és- áthelyezés másik párhuzamos osztályba fegyelmi büntetések . esetén, Ъ/ a nevelőtestület hozza :- az ösztöndíj csökkentése,- eltiltás a tanév folytatásától és- kizárás az iskolából fegyelmi büntetés esetén. 16. A fegyelmi eljárást külön szabályzat tartalmazza. X fejezet Az iskolai hagyományok ápolása_ 1. Iskolánk tanulójának mindent meg kell tennie azért, hogy saját maga kiteljesedését elősegítve az Intézet jó eredményét, hírét és becsületét emelje