Állami Balett Intézet ülései, 1989-1990 (HU MTEL VIII.1.a 5.)

1990. május 22. Főiskolai Tanács ülésének jegyzőkönyve

6 á tanmenetek elbírálása, jóváhagyása; A pályakezdő kollégák munkáját figyelemmel kíséri, segíti és óralátogatással egybekötve szakmai szempontból véleményezi; Biztosítja a feltételét, hogy a munkaközösséget érintő minden kérdésről tájékozottak legyenek /szakmai, személyi, munkaköri/ 4- Az osztályfőnök a/ Az osztályfőnököt az igazgató jelöli ki úgy, hogy osztályát lehetőleg nyolc éven át vezesse b/ Feladata, hogy céltudatosan összehangolja a nevelési tényezőket, alaposan megismerje tanitványainak személyiségét, с/ Az osztály tanulmányi helyzetének alakításában együtt dolgozik az osztályban tanító tanárokkal, kikéri véleményüketés tanácsa- ikat, s a tanulót érintő fontosabb ügyekről /pl haláleset, egész­ségügyi problémák stb./ tájékoztatja az osztályban tanító taná­rokat és az igazgatóságot d/ Az osztály közösségi életének kialakításában és fejlesztésében együttműködik az osztály diákbizottságával Olyan légkört teremt, hogy tanítványai gondjaikkal bátran felkereshessék, e/ A tanulóit - szükségnek megfelelően és lehetőleg az évfolyamvezető balettmesterrel együtt- otthonukban is felkeresi f/ A szülőket személyes megbeszélés vagy ellenőrző utján - szükség szerint - tájékoztatja a tanulók magatartásáról, általános tanul­mányi munkájáról Ellenőrzi a bejegyzések láttamozását g/ Ellenőrzi a tanulóié‘mulasztását és a mulasztás igazolását, h/ Segíti az osztály szülői munkaközösségének munkáját. Az osztály szülői értekezletein beszámol az osztály neveltségi és tanuémányí" helyzetéről, ismerteti elgondolásait, tanácsai révén bővíti a szülők pedagógiai ismereteit, tanácsokat ad, de ugyanakkor egyes kérdések­ben /iskolai problémák, kirándulás stb./ kikéri a szülők véleményét. Törekedjék a szülők bizalmának megnyerésére, a szülőkkel való leg­teljesebb együttdolgozásra. i/ Elvégzi az osztályával kapcsolatos ügyviteli teendőket j/ Figyelemmel kiséri osztálya tanulóinak órán kívüli elfoglaltsá­gait /próbák, szereplések stb./ к/ Kapcsolatot tart az évfolyamvezető balettmesterrel, részt a szakmai vizsgákon. o vesz

Next

/
Thumbnails
Contents