Állami Balett Intézet ülései, 1989-1990 (HU MTEL VIII.1.a 5.)

1990. január 31. Tanári értekezlet jegyzőkönyve, Balett Munkaközösség

■ _ №r О- 4 ­Sponzorok kellenek, valamint az anyagi fedezetet az opera-balett szét­válása jelentené. Megalázónak tartja, hogy a táncosai nem megfelelő művészi munkát is kény­telenek elvállalni (pl. Bongó). Érvek és ellenérvek hangzottak az irányban, hogy több legyen a gyerekek operai szereplése és kevesebb az intézeti kiskoncert, vagy fordítva. Minden felszólaló elismerte, hogy a növendékek sokat dolgoznak szakmai­lag, s még az iskolában is helyt kell állniuk. Felmerült az is, hogy az iskolai tanárok esetleg kevesebb anyagot adjanak fel otthonra. Dózsa Imre meghallgatva a hozzászólásokat kijelentette, egy saját szövet­ségre van szükség, amely képes ellátni azokat a feladatokat, melyek al­kalmazkodni tudnak a változó világhoz, s a táncművészet érdekeit képvi­selik. Keveházi Gábor a változtatással egyetért, de úgy gondolja, meg kellene várni a soronkövetkező szövetségi ülést, amelyen az új alapszabály meg­beszéléséről lesz szó. Amennyiben itt nem születik eredmény, akkor ke­rüljön sor az új szövetség megalakítására, melynek minden potenciális együttes legyen tagja. Behumi Ferenc aki maga is a Táncszövetség elnökségének tagja támogatta Keveházi Gábor javaslatát, egyben elhatárolta magát az üléstől, melyen nem volt jelen, s nem is tudta az ülés témáját. Ha az új alapszabály nem megfelelő számunkra, írásbeli reagálási lehe­tőségünk is van. Kun Zsuzsa : Mikor még nem volt "gitt-egylet" a szövetség, akkor cselek­vő volt, de most már nem vállal közösséget velük. Kékesi Mária és Dózsa Imre is azt hangsúlyozta, hogy csak időhúzás, ha még áprilisig várunk. Továbbra is az új egyesülés megalapítása mellett foglaltak állást. Fel­tétlen szükséges, az amatőr táncoktatást és a hivatásos oktatást szét­választani.

Next

/
Thumbnails
Contents