Állami Balett Intézet ülései, 1988-1989 (HU MTEL VIII.1.a 5.)
1989. február 8. Főiskolai Tanács ülésének jegyzőkönyve
XG О О- 6 -.' 2. Koren Tamás főiskolai tanársegéd*-^ 1954-től dolgozik táncművészként ^.Állami Operaházban. 1956-tól már jelentős és kevésbé jelentős szóíó szerepekkel bízzák meg. 1963-ban balettmesteri diplomát szerzett. 1970-töl gyakorlatvezető és próbavezető balettmestere a Magyar Állami Operaháznak. 1979-ben címzetes magántáncosi kinevezést kapott. Az Állami Balett Intézetben 1983 óta dolgozik évfolyamvezető balettmesterként, de a korábbiakban óraadó tanárként vezetett gyakorlatot az Intézetben. 1986-ban végzős évfolyamot vezetett, amelynek tagjai az Állami Ope- raház, a Győri Balett, a Fővárosi Operettszínházban kaptak szerződést. 1988-ban ismét végzős évfolyamot vezetett, akik az Állami Operaházban kaptak szerződést. Jelenleg Dózsa Imre főigazgatóval közösen vezeti az Intézet VIII. évfolyamát. Emellett aktívan és mindig készséggel részt vállal a kis koncertek, a vizsgaelőadások, valamint a nemzetközi tánckurzusokra való felkészítésben. Ez év januárjában jár a Lausanne-i Táncversenyen két növendékkel, mint felkészítő és kísérő balettmester. Korábban említett munkáiért Szocialista Kultúráért kitüntetésben részesült 1978-ban. Operai munkájáért 1983-ban Kiváló Munkáért, majd 1987-ben intézeti munkájáért ugyanezt a kitüntetést kapta. A fontiek alapján az Előkészítő Bizottság második helyen javasolja adjunktusi kinevezését.