Állami Balett Intézet ülései, 1988-1989 (HU MTEL VIII.1.a 5.)

1989. május 22. Főiskolai Tanács ülésének jegyzőkönyve

á tanmenetek elbírálása, jóváhagyása; A pályakezdő kollegák munkáját figyelemmel kíséri, segíti és óralátogatással egybekötve szakmai szempontból véleményezi; Biztosítja a feltételét, hogy a munkaközösséget érintő minden kérdésről tájékozottak legyenek /szakmai, személyi, munkaköri/ 4 Az osztályfőnök élt a/ Az osztályfőnököt az lehetőleg nyolc éven Ъ/ Feladata, hogy céltuda alaposan megismerje ta с/ Az osztály tanulmányi az osztályban tanító ikat, s a tanulót érint ségügyi problémák stb./ rókát és az igazgatóság^ d/ Az osztály közösségi él együttműködik az osztáljy hogy tanítványai gondja e/ A tanulóit - szükségnek balettmesterrel együtt- f/ A szülőket személyes ne szerint - tájékoztatja mányi munkájáról Ellen g/ Ellenőrzi a tanulók'mai h/ Segiti az osztály szülő szülői értekezletein be helyzetéről, ismerteti pedagógiai ismereteit, ben /iskolai problémák, Törekedjék a szülők biz teljesebb együttdolgozó i/ Elvégzi az osztályával j/ Figyelemmel kiséri ősz gait /próbák, szereplé к/ Kapcsolatot tart az év a szakmai vizsgákon. gazgató jelöli ki úgy, hogy osztályát vezesse tosan összehangolja a nevelési tényezőket, nitványainak személyiségét, helyzetének alakításában együtt dolgozik anárokkal, kikéri véleményüketés tanácsa- ő fontosabb ügyekről /pl haláleset^ egész­tájékoztatja az osztályban tanító taná- t. etének kialakításában és fejlesztésében diákbizottságával Olyan légkört teremt, ikkal bátran felkereshessék megfelelően és lehetőleg az évfolyamvezető otthonukban is felkeresi gbeszélés vagy ellenőrző utján - szükség tanulók magatartásáról, általános tanul- őrzi a bejegyzések láttamozását asztását és a mulasztás igazolását, i munkaközösségének munkáját Az osztály számol az osztály, neveltségi ás tanuémányi elgondolásait, tanácsai révén bővíti a szülők tanácsokat ad, de ugyanakkor egyes kérdések- kirándulás stb./ kikéri a szülők véleményét, almának megnyerésére, a szülőkkel való leg- sra. kapcsolatos ügyviteli teendőket tjálya tanulóinak órán kívüli elfoglaltsá- ek stb. / íolyamvezető balettmesterrel, részt vesz

Next

/
Thumbnails
Contents