Állami Balett Intézet ülései, 1986-1987 (HU MTEL VIII.1.a 5.)

1986. október 2. Tanári értekezlet jegyzőkönyve, néptánc tagozat

A NÉPTÁNC TAGOZAT MEGBESZÉLÉSÉRŐL Készült: 1986. október 02. Jelen vannak: Dózsa Imre főigazgató, Kovács Györgyné főtitkár, Lippner Györgyné igazgató, Zórándy Mária tagozatvezető, Novák Perenc koreográfus, Molnár Ernő tánckarvezető. Napirendi pontok:-Ösztöndíjas osztály létrehozása.-Néptánc tagozat szerződtetése.-Néptánc tagozat jövője. A HONVÉD Művészegyüttes vállalja és szorgalmaz­za egy kihelyezett karaktertáncosi osztály létrehozását, mely­nek célja az Állami Balett Intézetből kikerült VI. évfolyamos növendékek további képzése, az együttes ösztöndíjasaként. Az ösztöndíj összege 1.000,- Ft. Szakmai képzésükről az együttes, gimnáziumi tanulmányaik folytatásáról az Állami Balett Intézet gondoskodik. A HONVÉD Művészegyüttes vezetőségének javaslata egy közös levél elküldése, anyagi és erkölcsi támogatás megszerzése, az ösztöndíjas osztály elindításához, a Táncművészek Szö­vetsége, vafl-amint a Művelődési Minisztérium felé. Novák Ferenc elmondja, az 1986/87. tanévben vég­zős néptánc tagozat eddigi munkáját jónak, szakmailag jól használhatónak tartja. Jelenleg vannak a tagozaton olyan növendékek akik a hivatásos táncosi pályára nem alkalmasak. Célja, minden táncosunk szerződtetésének biztositása, aki pályázatát a HONVÉD Művészegyütteshez adja le. Dózsa Imre főigazgató cáfolja azokat a rosszin­dulatú pletykákat, hogy a következő tanévtől megszünteti a néptánc tagozat indítását. Nem megszüntetésről, csak vál­toztatásról van szó. Kérdés, a végzős 31 táncos közül min­denki kap-e szerződést, a szakma, a profi együttesek tudják-e

Next

/
Thumbnails
Contents