Állami Balett Intézet ülései, 1986-1987 (HU MTEL VIII.1.a 5.)
1986. november 10. Igazgatói ülés jegyzőkönyve
llásfoglalás a Táncművészek Szövetsége könyvtárának, videó- tárának és archívumának az / llami Balett Intézetbe való telepítésével kapcsolatban. f Az állami Balett Intézet igazgatósága Dózsa Imre főigazgató előterjesztése alapján meghallgatta a fenti témában a Szövetség Tudományos Tagozata véleményét és megvitatta az áttelepítés lehetőségeit. Az igazgatóság állásfoglalása a következő: Az Állami Balett Intézet a táncművészet hazai főiskolája, s mint ilyen az egyetlen felsőfokú oktatási intézmény. A táncművészeti főiskola /továbbiakban főiskola/ táncművészek mellett táncpedagógusokat és elméleti szakembereket /kutatókat, tánctudományi szakembereket/ is képez, erre az MM alapitó rendeletében felhatalmazást kapott. Hint művészéé pedagógusképző intézmény egyben a hazai tánctudományi kutatásoknak is bázisintézménye kell legyen. A hazai tudományos életben a tánctudományi kutatásoknak nincsen háttér intézménye, nincsen akadémiai vagy minisztériumi kutató bázis vagy csoport /mint pl. a zenetudomány esetében akadémiai intézet működik, stb./. feltétlenül a táncművészet felsőoktatási intézményének kellene a kutatás műhelyének is lennie. Perspektivikusan a művelődési tárca is olyan felső- oktatási intézmény fejlesztését támogatja majd, amely egyben az oktatás és kutatás ellátására is képes. Ennek jelei már* ma is láthatóak és anyagi támogatásban is megmutatkoznak: pl. a Művelődési Minisztérium a főiskola költségvetésében TPKA/Tudományos kutatási fejlesztési alap/-t biztosított, s a tárcaszintű kutatás támogatás pályázati rendszerében /Tudományszervezési és Informatikai Intézet/ is nyert el a főiskola anyagi támogatást. Ebből kitűnik, hogy a főiskola számontartott és támogatásra érdemes kutatóhelyként szerepel a hazai tudományszervezésben. Nagy a valószínűsége, hogy társadalmi szervezethez kapcsolt kutatóbázis efféle támogatást kevésbé nyer majd el a jövőben. Amennyiben a Főiskola a mintegy 4ooo kötetnyi könyvtár és a videotár részére megfelelő elhelyezést biztosit, úgy a