Állami Balett Intézet ülései, 1985-1986 (HU MTEL VIII.1.a 5.)

1986. február 13. Igazgatói ülés jegyzőkönyve

___-___L- 2 ­Dó3pfi Imre: Kori, hogy a szülői munkaközösség és a tanárok átmeneti időre oldják meg az ebédlőben a felügyeletet. Ha a diákotthon megkapja a kért gyermekfelügyelői státuszt, a gyermekfelügyelő egyik feladata az éttermi felügyelet lesz. Dr.]>ykó Miklóssá és Windisch Mihály vegyék fel a kapcsolatét a Gyermekélelmezési Vállalat igazgatójával, hogy a jövőben ®ппач kaphassa az intézet az ebédet, 2 óra után is indokéit esetben adni kell a gyerekeknek ebédet. Enrédiné elno&dja, hogy a vizsgaidőszak vége felé jár. Vizsgahalasztás: 1 fő Évismétlő: 2 fő A Tanárképző szak beindult. A Fészek Klub kondicionáló terme rosszul szellőzik, a munka szinte lehetetlen, A nappali tagozaton az indexek beirása folyamatban. Dózsa Imre kéri, hagy Endrédiné legyen ott az alacsony évfolyamok vizsgáin is. A jegyzőköny vezetés és a szülőknek küldendő levelek megfogalmazása legyen az 6 feladata. 2. A főigazgató bejelentései; Március 24-én koncért lesz a Fővárosi Operett Színházban, mely a 35. éves jubileumi koncert ismétlése,- Tervezi, hogy az előkészítő tanfolyam 2 éves /8-10 éves koruaknak/ fizetős vállalkozás legyen. Ennek lehetőségeit fel kell deríteni, A gazdasági igazgató nézzen utána indithat-e az intézet önköltséges tanfolyamot; a bevétel hányad részét tarthatja meg? A terv: havi 1,000,- Ftköltségtérités; heti 3 alkalom, alkaImánként másfél óra. A bevételt mozgóbéresiteai szeretné.- Rományi Nórát az előkészítőből az I. évfolyamba átvette, Loykó Miklogné: Előterjeszti a lépcsőzetes munkakezdés tervét, Írásban átadja Dózsa Imrének. Kovács Györgyaé; Kéri Kótay Norbert kollégiumi felvételét. f

Next

/
Thumbnails
Contents