Állami Balett Intézet ülései, 1985-1986 (HU MTEL VIII.1.a 5.)

1986. február 18. Tanulmányi értekezlet jegyzőkönyve, gyermekjáték vizsga értékelése

■* '«-3­3 о о Bánki Zs.: Merényi Zs. Dózsa I.: Merényi Zs. Dózsa I.: Merényi Zs. Dózsa I.: Parkas E.: Amit elő akarnak adni azzá kellene válniuk. A későbbiekben fő hiba, hogy a kamaszoknak nincs kapcsolatuk a lelkűkkel. Ha kisebb korosztálytól fokozatosan nyitnánk őket, úgy érzem nem lenne olyan nehéz dolgunk. Hem szabad némán "fecsegtetni" őket, más a balett­világ némasága. Tamás munkájának pozitívuma, hogy érezték annak az örömét, amit csináltak - ez nagyon jó. : Azt szeretném meg-tudni, hogy az a szándékunk-e, hogy nyolc éven át végig vezessük ezt a tárgyat? Akkor a gyerekeknek nagyon sok mindent kell tudniuk, de ezt mind belső tartalommal. Bizonyos korhoz kötött bizonyos gesztusoknak nem kell zavarniuk. Ha III.-VI. évfolyamig van idő arra, hogy evvel foglalkozzanak a gyerekek, akkor feltétlenül csinálni kell, ha nincs akkor az egyes tárgyakon belül kell ezt megoldani. Arról kellene döntenünk, hol a helye, ideje? Berlinbe,tekintettel arra, hogy nem olyan szigorúak mint nálunk, a körülményeik sokkal jobbak, rengetek kis-koncertet adnak, van há­zi koreográfusuk - ott a gyermekjáték szinte a re­pertoire órába megy át. A kérdőjeleket megfogalmaztad helyettem is. : Mit gondoltok egy koreográfiái stúdióhoz?- termé­szetesen a Tamás segitségével. Volt olyan vélemény, hogy több balettet kellene ta­nítanunk, de ahány helyre kerülnek a gyerekek, annyi féle követelmény elé állitják őket. Tehát a más irányú fejlesztésre is szükségük van. : Mikor felvesszük Őket, akkor úgy.tekintjük, hogy művész jelöltek.Egy-egy ilya.n gyermek-játék vizsga Alkalmával derül ki, hogy ki mii yen tehetséges. Tulajdonképpen azt kell kifejleszteni bennük, hogy bármely szerepkörbe beilleszthetők legyenek. A természetességet, a kreativitást kell végigvinni bennük! Valamerre mozdulni kell. Minden évfolyamban egy kis etűdöt kellene betanulni­uk. Ez biztosan később segitene, mikor már egész

Next

/
Thumbnails
Contents