Állami Balett Intézet ülései, 1981-1982 (HU MTEL VIII.1.a 4.)

1981. október 12. Igazgatói ülés jegyzőkönyve

^ t a Лк Dózsa: Elvi tisztázást szeretnék. Állami Balett Intézetnek nincs ösztöndijkerete, de úgy mint főiskola adhat ösztön­dijat. Elmek a leiratnak és feliratnak dacára elosztjuk a pénzt, Manhercz; Az volt a felterjesztésnek a célja, hogy az érettségitő és IX. évfolyamos növendékek nehéz anyagi helyzetén enyhítsünk. Deákné; lo főre évi Зо.ооо,- Pt-ot kaptunk. Horváthné; A Fővárosi Tanács lényegesen nagyobb összegből merit, ha a fiatalabb gyerekeknek is akarunk adni onnan még biztosan tudunk szerezni. í Manhercz: Régen ezt is figyelembe vettük, hogy milyen ta­nulmányi és szakmai eredményeket ért el a tanuló. Ezek a gyerekek, akik ebben a listában szerepelnek érdemesek erre a támogatásra. Kovácsné: Szociális támogatás vagy tanulmányi ösztöndij? Manhercz: А Зо.ооо,- Pt az ösztöndij. Dózsa: Czár Mónika nem szerepelt a tanácsi ösztöndíjnál. Kitűnő tanuló, beteg édesanyja van, tehát rászorul. Eléggé megnézték - a tanácsi ösztöndíjra jogosultakat? Manhercz: Az az igazság, hogy az Intézeti Szociális Bi­zottsága nem működött úgy ahogy kellett volna. Sebestény: Nekem nem egészen tiszta. Lippnerné: Három félét senki nem kaphat. Dózsa: Egyértelmű, hogy kevés a pénz, aki rászorul az kapjon valamit, az а Зоо,- Pt is segitség számukra. Várom az Intézeti Tanács javaslatát. Pelkérem Horváthné igazgatónőt foglalja össze az itt elhangzottakat és te­gye meg javaslatát. Horváthné: Az Állami Balett Intézet évi Зо.ооо,- Pt ösztöndijat kapott a Minisztériumtól, hogy ebből szo­ciális támogatást nyújtson anyagi helyzetük alapján rászoruló, tanulmányi eredményük és magatartásuk alapján- 2 -

Next

/
Thumbnails
Contents