Állami Balett Intézet ülései, 1980-1981 (HU MTEL VIII.1.a 4.)

1981. április 24. Intézeti Tanács ülésének jegyzőkönyve

Dózsa Imre: Bejelenti az Intézeti Tanácsnak, hogy május elején résztvesz a Balett Intézet a Művészeti Főiskolák Találkozóján Szentendrén, ahol kiskoncertet ad. A három napot a kollégiumi nevelőknek nem adhatjuk, fel kell erre készülni, mert a kollé­giumban kivánják elhelyezni a Zalka és Móricz kollégiumban lakó növendékeket is. A reggelit és vacsorát biztositani kell részükre, egész napos elfoglaltságuk lesz Szentendrén. Puttkamer Péterné: Az ebédet hogy oldják meg ? Kovács Györgyné: Étkezési jegyeket kapnak, elsősorban a kollé­giumi növendékeknek adjuk, Dózsa Imre: Az Ék év elején felvetődött tizórai kérdés megoldó­Dózsa Imre: Nézzük meg hogyarj/lehet megoldani. Tóth Péter; Reggelit a kollégiumban kapnak, a tejet a saját pénzükből fizetik be, azt kapják tizóraira. Pintér Tamásné: Napi 30 Ft. van az étkezésre, ebbe tizórai nem szerepel, lo %-kal lehet túllépni, azzal az összeggel esetleg meg lehet oldani, Horváth Károlyné: Az iskola-tejjel kapcsolatos megoldásukat mondja el. Tóth Péter; A most bevezetett diétás étkeztetés megemeli a költséget, még a 10 % plusz is rámegy. Puttkamer Péterné: Szilágyi Gyula betöltötte a 18. évét, nagy­korú lett és egyedül lakik, vasárnapra a kollégiumban kellene megoldani az étkeztetését, Dózsa Imre: Próbáljuk megoldani ! Köszöni a megjelentek hozzászólásait, észrevételeit, Deáki András felfüggesztésének közlését Tóth Péter kollégiumi igaz­gatóra bizza. Az Intézeti Tanács ülését bezárna. Határozatok: 1, Brada Rózsi, Farkas Edit és Gál Jenő balettmesterek docensi pályázatát felterjeszti az intézet a minisztériumba. 2. Deáki András nevelő munkaviszonyát 1981.április 25-vel felfüggeszti, dott-e ? Pintér Tamásné: A diákjóléti alapból nincs pénzünk. k.m.f. jegyzőkönyvvezető

Next

/
Thumbnails
Contents