Állami Balett Intézet ülései, 1979-1980 (HU MTEL VIII.1.a 4.)

1980. május 12. Bizottsági ülés jegyzőkönyve, színházak és együttesek vezetőivel

г­_ _ _ Az Állami Balett Intézet mindent megtesz azért, hogy a leg­magasabb képzést kapják. Személyes adottságok befolyásolják a szelektálást. Akkor a tervszámok nem érdekesek, ha olyan tehetséges, olyan szorgalmas növendékről van szó. Azért ülünk itt, hogy ne egymás kárára, hanem saját művészi munkánk megkönnyitésére változtassunk, ez egyben a növendékek haszna is, A minisztérium a jövőben is csak a koordinálási szerepét fog­ja betölteni. dr, Körtvélyes Géza: A megváltozott helyzetben a régi szituáció jó-e ? Lényegében változtatásra nincs szükség, A magyaror­szági táncművész képzés és az igények kapcsolatának vizsgá­latára van szükség. Szakközépiskola a felismert igények alap­ján született. Senki állás nélkül ne maradjon ez cél, de nem a "világba'’ képezünk. Az Állami Balett Intézet az első számú, de nem az egyetlen bázis a képzésben. Lőrinc György: Egyetért Erkel elvtárssal abban, hogy a színé­szek szerződtetésével nem lehet párhuzamot hozni. A szokásjog kialakulásáról annyit, hogy annak idején csak egy igazgatóval, az Opera igazgatójával állt kapcsolatban a Balett Intézet, azóta lett Pécsi Balett, Győri Balett és más színhá­zak is igénylik a táncosokat. Végsőfokon minden a színházak és a növendékek érdekében történik. Előfordult, hogy egy nö­vendék több helyre kapott ajánlatot, akkor természetesen ő választ, de nem egy harmadik helyet. A pályázati tervezet az eddigi gyakorlatot Írja le, a 4. pont­ból a képesitővizsga előtt a "zártkörű" szó hiányzik. Hogy a színpadon milyen ütőképes a növendék az végül a koncerten derül ki. Bogár Richárd; Joga van előbb szerződtetni Erkel elvtárs sze­rint az igazgatóknak. A régi bevált módszer jó, kényszeri- teni senkit nem kényszeritettek egyik szinházhoz sem. Tavaly nem szerződtettek a Győri Balett me^Lakulása miatt. Nem tart­ja helyesnek, hogy már márciusban elkezdjék a szerződtetést. Nem tartja szükségesnek a változtatást. Ne úgy menjenek vizs­gára a gyerekek, hogy a szerződés a zsebükben van. Dózsa Imre: Nemcsak a színházaknak, a növendékeknek is tisztá­ban kell azzal lenni, hogy mihez tartsák magukat. Erkel Tibor: Az, hogy a növendékek választási joga ebben hol 3- 3 ­érvényesül, most már világos

Next

/
Thumbnails
Contents