Állami Balett Intézet ülései, 1979-1980 (HU MTEL VIII.1.a 4.)

1980. február 1. Tanári értekezlet jegyzőkönyve, általános iskola és gimnázium félévi

az Állami Balett Intézet Általános iskolájának és Gimnáziumának 1979/30, I, félévi osztályozó értekezletéről 1980, febr, 1-én Jelen vannak: Dézsa Imre int,igazgató dr.Ilanhercz Károly isk,igazgató Horváth Károlyné diákotthoni nevelőtanár, valamint az iskolai tantestület tagjai dr, Manhercz Károly megnyitja az értekezletet és üdvözli Dózsa Imre igazgatót, valamint a megjelenteket. Az osztályfőnökök ismertetik az osztályok létszámának, összetételének alakulását, a bukott tanulók nevét, s hogy mely tárgyak­ból buktak, a kitűnő, illetve 1-2 négyest kapott tanulók nevét, az osztályok fegyelmi helyzetét, a hiányzások átlagát, a tanítási órán kivüli tevékenységet, az úttörő és IÍISZ-tevékenyságet, Tálasi Istvánná: /V.a-b. oszt,/ Latabár gyenge tanulmányi eredményé­ről, és zavaró magatartásáról szólt. Az osztály többször volt múzeumban, Mikulás és fenyőünnepi rendezvényt tartottak, A szülőkkel jó kapcsolatot tart, Orbán Lászlóné: /VT.a-Ь./ Az osztályközösség mindkét tanulócsoportban jól fejlődik, igy az oktató-nevelő tevékenység kellemes légkörben folyik, Uúzeralátogatásokról, valamint az orosz és kulturális vetélkedő­re való előkészületről számolt be. Az V, oszt, raj részére műsort rendeztek Mikuláskor, fenyőünnepet osztály- keretben tartottak. Az úttörőmunkából példamutatóan veszik ki részüket, Tóth Barnabásné: /VTI./ Az osztályban nagyobb fegyelmi vétség nem fordult elő, bár eléggé élénk az osztály. Múzeumban többször voltak. Szintén készülnek az úttörő kulturális szemlére.

Next

/
Thumbnails
Contents