Állami Balett Intézet ülései, 1979-1980 (HU MTEL VIII.1.a 4.)

1980. május 7. Igazgatótanácsi ülés jegyzőkönyve

Tóth Péter: A kikérdezés az megy, a korrepetálásról van szó. Év elején telt házzal indultunk, hárman felköltöztek Pestre, négyet eltanácsoltunk. Elsősorban a kicsiket kell felvenni, A Móricz-ból nem lehetett visszavenni, dr,Dudleh Endróné: A gimnazistáknak is kötelező tanulni ? Tóth Péter: Kevés volt a hely, a jó tanulók fenn tanulhattak, A tárgyi feltételek nem voltak biztosítva. Az elhangzott probléma többsége nem az- A feljegyzésben vannak olyan dol­gok, ami másképp van, A klub például. Gyerekekhez nem hív­nak ki orvost, persze csak magas láz esetén, Bem lát ilyen nagy problémákat. TV-nézés is be van osztva. Ha kívánja az igazgató, leírja részletesen a beosztásokat is, Dózsa Imre; Jó lenne, ha tényleg nem 1 nmének problémák. Bern volt felesleges ez a megbeszélés, a megoldás nem történt meg. A tartalmi munkát kellene megnézni, A kollégiumot úgy lÄszik nemcsak a Duna választja el az intézettől, hanem másfajta távolságok is. A tantestületi értekezleteken, tovább' képzéseken minden nevelőtanár ott legyen, ne csak "hírvivő", Az egymás tájékoztatása jobb legyen, a lemorzsolódásokról nem tudott. A kollégiumba elsősorban a mieink kerüljenek és csak utána az artisták, A gyerekek helyzete a lényeg, az ő érdeküket kell nézni, A Rendtartás módosításából hiányzik Tóth Péter munkaköri leírása, dr. Lugossy Emma: Összefoglalva, a kollégium az intézet egy részeként működik. Munkaköröket, jogokat, felelősségeket tisztázni kell. A jelen helyzetet kell nézni és azt, hogy mi hogyan oldódjon meg a gyakorlatban. Dózsa Imre: Az első napirendi pont tárgyalását ezzel befeje­zettnek nyilvánítja és felkéri a gazdasági vezetőt, hogy a karbantartási munkálatokkal kapcsolatosan ismertesse a meg­tett intézkedéseket. Mellékelve az április 26,-án kelt emlékeztető. Pintér Tamásné: 21 levelt irt és kb. ennyi lemondás érkezett a kőműves munkákról. Nincs, aki elvállalja. Sxtsigs Esetleg munkakönyvvel alkalmazni valakit, ez lenne talán az utolsó megoldás. A diákotthoni munka ebben az évben nem fog menni. Dózsa Imre: Ha a diákotthoni kőműves munkát elhagyjuk, akkor a leválasztást dekor-ral, vagy valamivel meg kell oldani. Tóth Péter: A szülők között is vannak kőművesek

Next

/
Thumbnails
Contents