Állami Balett Intézet ülései, 1978-1979 (HU MTEL VIII.1.a 3.)

1978. november 1. Igazgatótanácsi ülés jegyzőkönyve

Pintérné: bízom abban, hogy november végére ki tudjuk számolni az összegeket és kifizetésre is kerül. Manhercz: az iskolában több helyettesítés van, ezeket is ki kell majd fizetni, bár nanlesz nagy összeg. A másik dolog, hogy nekem és az igazgatóhelyetteseknek is effektiv 50 órát kell tanítanunk. Az a tervem, hogy dr.Lippner Györgynét bízom meg a továbbiakban is az ig.helyettesi teendők el­látásával, mivel délelőtt és délután is kell egy felelős személy, aki érdemben tud intézkedni. Mivel fizetését emelni nem tudom és két osztálya van, osztályfőnöki pótlékának emelését javasolom november 1-től 600.-Ft-ra c’r.Kubinyi Margit of. pótlékának emelését is indítványozom 400.-Ft-ra, ő is két osztályban osutályfőnök. Ez kifejezetten az én jogköröm, tájékoztatásképpen mondtam el. dr Lugossy: Merémyi Zsuzsa is tagozatvezető, ő nem kap pótlékot, szó volt ennek a felterjesztésére, de ez nem történt meg, Pintérné: az Operaházból megkeresett Jónás elvtárs és közölte, hogy a gyerekek szereplés pénzét felemelték 50.-Ft-ra, egyben megkérdezte, hogy a KISz-nek a hozzájárulást 5.-Ft-ról emeljük e? Kun Zs: 10.-Ft-ra emeljük. Pintérné: a szeptember-október havi szerepléspénzt egyben, november 8-án fizetik. Köj'ál ellenőrzés volt a napokban. Az ebédlőt igy nem lenne szabad üzemeltetni, az edénybeszedő néniket el kellene szeparálni, stb. Javaslatom, nem megoldható, hogy a gyerekek turnusokban étkezzenek? 30 napos határidőt kaptam, hogy megoldjuk a problémákat. Kovács Gyné: az iskolai órarend beosztásuk, valamint a szakmai óráik miatt lehetetlenség a több turnusban való ebédeltetés. dr.lúgossy: munkavédelmi szemle is lesz? Pintérné: igen, hamarosan. Panasz érkezett hozzám több felől is a gondnokkal kapssolatban. Beszéltem vele, változtatni fog a viselkedésén, ehhez kérem a kollegák türelmét. Sajnos az előző igazgatói értekezleten nem voltam jelen, ahol is felvetődött a technikai dolgozók jutalmazása. Sajnálom, é.i azt hittem jól csinálom, amit csináltam, a színházban, ahonnan jöttem ez volt a gyakorlat, igazgató, szaksz. és párt képvisolője dönthet jutalmazásokról.

Next

/
Thumbnails
Contents