Állami Balett Intézet ülései, 1977-1978 (HU MTEL VIII.1.a 3.)

1978. február 28. Igazgatótanácsi ülés jegyzőkönyve

2 л Kovács Gyné: március 15-én és március 21.-én tanitási és szakmai szünet. 15-én lesz a politikai továbbképzés IV. előadása. Ebben a tanévben nagyon sok lopás történi. Az intézetben is és a kollégiumban is. Ал Taglioni öltözőben vált gyakori­vá a lopás. Pl.Iászler Judit édesapja háromszor adott ua. pénzt és mindhárom alkalommal ellopták. Manhercz: kötelezővé kell tenni, hogy a gyerekek a kollégiumban leadják a pénzt. Elsősorban a megelőzésen kell gondolkodni. Kovács Gyné: kollégiumi gyűlést kell összehívni és alaposan meg­beszélni a teendőket. Igazgatói határozat: Kovács Istvánná 1 hónap múlva, az igazgatói értekezleten jelentést tesz, hogy ebben az ügyben milyen lépések történtek a kollégiumban és milyen eredménnyel. Kovács Gyné: Vajda Zsófia minősítését Kovács Istvánná elkészítette, Ebbena minősítésben javaslat nincs, mi legyen a további lépés? Horváthné: Elsősorban Kovácsné véleménye és álláspontja érdekes. Kovácsné: véleménye szerint nem egy ilyen nevelőlétszámú kollégium­ban van helye Vajda Zsófiának. Egy személynek állandóan mellette kellene lenni és mondani, hogy mit csináljon. Manhercz: alkalmas, vagy nem alkalmas ebben a kollégiumban a nevelői pályára? Kun: hány figyelmeztetést kell adni ahhoz, hogy a végső formulá­hoz, az eltanácsoláshoz érjünk. Kapott e figyelmeztetést? KovácsuGyné: javasolja, minősítését ismertesse vele az igazgatónő. Határozat; 1978. március 14.-én^12 órakor Vajda Zsófiával ismertetik a minősítését a párt és szakszervezet képviselőjének jelenlétében. Kun: rátér a tulajdonképpeni ig.értekezlet témájára. A gazdasági osztály összetétele, mibenléte, feladata, személyek szerint. Elsősorban munkafegyelem , rendteremtés legyen az új gazd. vezető fe^fdata. Betekintést szeretne nyerni a gazdasági osztályon dolgozók feladataiban Manhercz:sajnos egy olyan gyakorlat alakult ki az évek folyamán, hogy a gazdasági vonatkozású információkat csak nagy nehézsé­i£ gejc árán és akkor nagyok szűkösen kapta úgy az iskola vezetősé ge, mint az igazgatóság. Rendszeres, pontos információkat, tájékoztatást kapjon az igazgatóság, erről egy feljegyzés készült, /mellékelve/. Problémát okozótt, hogy a könyvelés sok esetben nem naprakészen, ' _ c._ .. . - _

Next

/
Thumbnails
Contents