Állami Balett Intézet ülései, 1976-1977 (HU MTEL VIII.1.a 3.)
1976. december 22. Tanári értekezlet jegyzőkönyve, nevelési
3 Meg kell keresni a lehetőségeket, hogy a határozatokat érvényesíteni tudjuk. Nagyon jó a KISZ kapcsolata mind a szakmai mind az iskolai vezetéssel. A dunabogdányi tábor helyes példa volt arra, hogy a növendékek és az igazgatóság között létrejöhet őszinte véleménycsere. Kun Zsuzsa igazgatónő és Dr. Manhercz Károly iskolaigazgató elmondta az intézet távlati terveit, a növendékek pedig kéréseiket, problémáikat. Pl. szeretnék a néptánc-tagozatosok, a zenészek, az artisták, ha több hely jutna számukra, többet foglalkozna az intézet velük. Felvetődött részükről, hogy esetleg jó volna az intézet nevét megváltoztatni, hiszennagy számban van-' nak itt a nem balettesek. Nagyon fontos a tanárok példamutató szerepe. /Ez egyébként a KISZ kongresszuson Maróti László megnyitó beszédében is elhangzott./ A KISZ és a szakma érdekei nem állnak ellentétben. Sok függ attól, hogy növendékeink az intézetből milyen felkészültséggel és milyen öntudattal mennek el.Célünk az, hogy ne csak a technikáért, hanem a művészetekért, a társmüvészetekért is lelkesedjenek, ismerjék napjaink társadalmi-politikai problémáit, külföldön öntudatosan képviseljék a magyar balettszakmát. Fontos lenne mindezek érdekében, ha növendékeinkhez két irányból közelednének a tanárok; a szakmai tanárok meglátogatnák növendékeiket épitótaoorokban stb., az iskolai tanárok pedig operai főpróbák, bemutatók után a látottakról elbeszélgetnének tanítványaikkal. Helyes lenne, ha a két tantestület is közeledne egymáshoz. Baftkóczy Sándor: Hazánk céljának megvalósításában,a szocializmus felépítésében az ifjúság is résztvesz. Jövőnk elsősorban a most felnövő fiatalokat érő hatásoktól függ. Legnagyobb súlya az intézet nevelő hatásának van. Nem elég az, hogy növendékeink milyen szinten tudnak táncolni, lényeges, hogy tanáraik milyen emberekké nevelték őket. Szükség van a demokratizmusra. Természetesen intézetünknek nem mindegyik tanára párt-tag. De azt minden pedagógustól el lehet várni, hogy a szocialista normáknak megfeleően viselkedjen. Vannak olyan tanáraink akik az Operánál is dolgoznak, s kitűnő nevelők, s vannak akik csak intézetünkben tanítanak, mégis csak szakoktatók, s nem nevelők. A tanároknak mindig jól tájékozottaknak kell lenniük, hogy növendékeiket is jól tudják tájékoztatni. A növendékek formálásában fontos szerepet játszik a KISZ, valamint az ifjúsági, úttörő szervezetek.