Állami Balett Intézet ülései, 1976-1977 (HU MTEL VIII.1.a 3.)
1977. március 29. Igazgatótanácsi ülés jegyzőkönyve
Jähl üózsefné: Bejelenti, hogy a konyhai gázboyler megjavítását sem a Gelka, sem a kisiparos nem vállalta el, Szabados pedig nagyon gyorsan megcsinálta. ar.Kanhercx károly: Mellette szol még az is, hogy az iskolai bálon munkaidőn kivül - az első szóra részt vett, segített az elektromos szerkezetek kezelésében stb. Hasznos lenne munkáját koordinálni. Egy embernek - pl. Kővári Erzsébet - kellene minden részlegnek bejelenteni az elvégzendő munkát. Csizmadia Pál: Véleménye szerint manapság a szakmunkások modőrtalanok - Szabados mellett szól az is, hogy ő nem ilyen. Ellene szól a magas fizetése. Azonban megtakarítani maximum I. ooo.-ít-t lehetne. Kovács Istvánná: Közli eddigi tapasztalatait: a kérdéses személy villannyal kapcsolatos dolgokat gyorsan és jól végezte el, jól megcsinálta az ajtózárat, ügyesen szerelt fel polcokat, karnist stb. dr.Lugossy Emma: megkérdezi, hogy Szabados László szakmunkás I. vagy II. besorolású, valamint belső karbantartó a mu nkakörének megnevezése vagy sem. Jó lenne a pontos munkakörét meghatározni. Csizmadia Bál: Asztalos, viz- és villanyszerelő szakmunkás. Ha valamit nem tud személyesen megjavítani, akkor neki kell intézkednie a munka elvégeztetéséről. dr.Lúg о s sy Emma: Kéri, hogy munkakörét határozzák meg. Véleménye szerint Szabados jól végzi munkáját. Javasolja, hogy ne ugyanaz az ember vásároljon^ kartonozzon és végezze el a javitást stb-t. Csizmadia Pál; Ismerteti az ezzel kapcsolatos rendelet tartalmát, miszerint nem túl nagy összegek esetén az előbb felsoroltakat egy ember végezheti. Itt kb. 5o ezer Fiiról van szói. Ennek egy. része az azonnali felhasználásra szolgáló anyagok. Ellenzi a munkakör pontos meghatározását. Javaslata: a munkakör megnevezésére: az üzemeltetéshez szükséges karbantartó. Ismét megkérdi: Szabados szerződését meghosszabbítják vagy véglegesítik. Barkóczy Sándor: Ellenzi a véglegesítést.