Állami Balett Intézet ülései, 1975-1976 (HU MTEL VIII.1.a 3.)
1976. június 8. Tanári értekezlet jegyzőkönyve, tantestületi tanévzáró
menyeket elérni. Rendkívül lelkiismeretes volt az érettségi előkészítése. A kartárBak tudatosan terveztek, és mintaszerűen készítették elő mind az írásbelit /Richly Zeoltnó, Haskó Katalin/, mind a szóbelit /nyelvi tótellapok/. Dr. Lippner György osztályfőnök 0 éven keresztül vezette oeztélyát, melyben sok volt a nehéz sorsú gyerek. Sok türelemmel, nevelői tapinк tattal, jól dolgozott. A történelemben Dr. Kubinyi Margit megtette az első lépéseket a komplex történelemtanítás felé. A feleletek színvonalasak voltak. A fizika érettségin a jelöltek szépen, okosan vizsgáztnk. Az érettségi oredmónyeíjroálisak, tárgyilagosak. A szakfelügyelők sok technikai kifogást emeltek az iskola ellen. Németből a gyakorláe szerepét hangsúlyozták. Az "Auf deutsch bitte” anyagból automatizálási drilleket kellene készíteni. A matematika szakfelügyelő látogatásának eredményeként hangsúlyozza, hogy az igazgató ezentúl csak a munkaközösségek vezetője által aláirt tanmeneteket fogja aláírni. A szakfelügyelők kritikája alapján többet fog foglalkozni a dokumentáció ellenőrzésével. Vitakérdés az öt napos munkahéttel kapcsolatban, hogy a rövid szünetek a gyerekekkel való külö^/foglalkozás lehetőségeit csökkentik. Nem lenne rossz a jövő évben öt napos munkahét mellett szombati programokról is gondoskodni. A gyerekek igénylik is a szombati foglalkozást. Javaslatokat kór. A tanulószoba segíti az iskola munkáját. Formájában azonban átszervezendő. A szaktárgyi korrepetálás illetve szakóra a jövő útja lehetne, ha a ezakmai órák és próbák lehetővé teszik. Ha délelőtt szaktárgyi óra van, a gyerekek bejönnek, és nem lózengenek várakozási időkben órák hosszat. A szakma és iskola kapcsolata: A tanórák védelmében nem sikerült előbbre lépni. A szakma az idei évben is többször elkérte az iskolából tanítási óráról a gyerekeket. A jövőben kénytelen lesz erélyesebb lenni. A jövő évben,hacsak lehet, a munkaközösség vezetővel szeretne órákat látogatni. Ez a jutalmazásnál is reálioabb értékeléshez vezethetne. A Művészképzőben az idén nagyon jó ceoport jött ösbzo. Bor Ietván összeállította a szöveggyűjteményt. Örülne, ha a történészek, magyar szakosok elolvasnák, megbírálnák. „ „ , !t '■ . Nem volt szerencsés az idén, hogy a máeredik évfolyamnak összesen 30 perc öltözködési, közlekedési, ebódelóei idő maradt. Nyilvánvaló, hogy ez nem elég. Összefoglalva» 1. A jövő tanévben jobban figyeljünk az osztályfőnöki éró: