Állami Balett Intézet ülései, 1974-1975 (HU MTEL VIII.1.a 3.)
1974. szeptember 26. Tanári értekezlet jegyzőkönyve, balett munkaközösség
Készült аж Állami Halett Intőset igazgatói irodájában 1974. szeptember Гб-án megtartott Jlalett unkaközöaség oaeееjövetelén. Jelen vannakI ld. a mellékelt jelenléti ivet. Kun Zsuzsát üdvözli a megjelenteket, majd felkéri Hidae Hedvig meetemőt, hogy az 1974/75. évi vizsakoncsrt m eorút ée szereplőinek névsorát ismerteoae. az iemertetó» után Kun Zsuzsa bejelenti, hogy a vizsgakoncert asszisztensi munkájára Farkas Holly ée Szilágyi Ludmilla mestereket kérte fel. Кzután Kun Zsuzsa ismerteti a néptánc tagozatának vizsgakoncert programját. Áz elhangzott ismertetés kapcsán Hidae Hedvig a Janesó-Györgyfalvay új kompozíció elkészülte előtt Kun Zsuzsa hatékony ellenőrzését kéri. Kérését intézetünk táncos profiljának a megőrzésével és kifejezésével indokolja né tánc tagozaton is. Kun Zsuzsa válaszában elmondja, hogy a szám Györgyfnlvay Katalin határozott kérésére készül el, és bizik Gyürgyfalvay eddigi jó munkája alapján ennek a feladatnak eredményes megoldásában is. Ezután Barkóczy bejelenti, hogy az idei évben az igazgatóság felkérte A.G. Je- lagin mestert, hogy folytassa a moszkvai balett intézet balett-programjának további ismertetését havi két alkalommal. Egyben felhívja a jelenlévők figyelmét, hogy az anyag átvételénél a Mesterek jelenléte kötelesé. Sebestyén Katalin aggályát fejezi ki, hogy a többszöri délutáni órái mellett nem tud minden esetben a munkaközösségeken részt venni. Kun Zsuzsa az ogyéni elbírálás lehetőségét nem zárja ki. Lőrincüyörgy bejelenti, hogy az emelés munkaközösséget az idén nem kivánja rendszeresen összehívni, hanem csak szükség esetén. Kúp Zauzea bejelenti, ho<y Sterbinszky Lászlót felkérte а II. fiú osztályban hogy a moszkvai program szerint tanítson, mivel a kérdéses növendékek az elmúlt tanévben Jelagin mesternél a moszkvai program alapján sajátították el az I. évfolyamos anyagot. Ezután megköszöni a jelenlévők részvételét, és megkéri a szakmai bizottság tagjait, hogy néhány kérdésben foglaljanak állást. A szakmai bizottság jelenlévő tagjai a következőki Kun Zsuzsa, Harkóczy Sándor, Hidas Hedvig, hn fva, Herényi Ásuzea, Lőrinc György, Kálmán Etelka A'orgách József igazoltan távol/. Kun Zsuzsa emlékezteti a bizottság tagjait, hogy a legutóbbi értekezleten kérte, tegyenek Javaslatot a bizottság évi munkatervóvel kapcsolatban. A maga részéről kiragadja a koordinált mozgás jelentőségét. Javasolja a bizottság egyik témájaként. Herényi Zsuzsa az ugrás metodikájának újbóli megbeszélését szorgalmazza. Javasolja A. Jelagin által leadott anyag és a mi kritikai megjegyzéseink összevetését. Lőrinc György szerint a balett munkaközösség egész kapacitását a havi két munkait osság /á moszkvai program ismertetése/ lefoglalja. Többek között ezért is nem tart rendszeresen emelés munkaközösséget. Javasolja, hogy jövőre dolgozzuk fel az anyagot, az idén máéra nincs szükség. Übn Éva kéri, hogy a moszkvai anyag feldolgozásától függetlenül foglalkozzunk táncoktatásunk stílusának, tartalmainak kérdésével. Harkóczy Sándor megkérdezi Lőrincet, hogy mit javasol a szakmai bizottság idei munkatervéhézjT’mivel az i/rasgatóság azt a tervét, ho у a moszkvai program elsajátításával p rhuzamosan dolgozzuk azt fel és építsük be a programunkba^‘töém javasolja. l/Srlnc Gyftrgy..lemét hangsúlyozza, hogy a jövő tanév előtt nem érzi szükségességét különböző kiragadott metodikai kérdések megtárgyalásának.