Állami Balett Intézet ülései, 1965-1966 (HU MTEL VIII.1.a 2.)
1965. december 22. Tanulmányi értekezlet jegyzőkönyve
S' hetekben, amikor még lehetett volna javítani, balettvi«sgák és be* mutató érik voltok, nem o*erea?ябе s~ámunkre a félévnek e* a« uj időzítése, mert növendékeink a balettvlzegák után, januárbonnyu- godtaboon tudtak volna a?t iskolai tanulmányokkal foglalkozni* Ha a tanévbeosztás Így marad, akkor a balettvizsgák időpontját kellene a jövőben ne változtatni, mert о tanulók nem tudnak egy egerére mindkét vonalon helytállni teljes erővel. Prv~plkó GyörgytA Il.oSgtályor Dóc*i András esete egy általános prob- ilritP Mvet» ügy gondolja, hogy akadnak időnként Szellemileg igen gyenge, és emberileg is értéktelen balettnövendékek, akiket го©в- »zu! értelmezett, Szentimentális jóindulatból elviSgUnk ea/SuÉI as érettsági, illetve diploma vizsgáig# A3 ilyen véglett növendékek, n nt például a jelenleg .’’ácsén dolgosé Magyar Gizella, olymértékben rontják intézetünk tekintélyét, 1шку a« katasztrófái!®* Hiába buktatjuk okét meg az érettségin* a sül*ő szemlélők Szemében mégis Balett Intézetet vetetteknek Számítanak. A táncművészeknek amúgy °1по* még meg az a társadalmi megbecsülése, ami őket többségükben megillethetné, a mi védett növendékeink vannak hivatva ezt megszerezni*•üppen o«árt ne engedjük ilyen embereknek, hogy rontsák tekintélyünket. Javasolja, hogy Déczi Andrást buktassuk ki az iskolából. ijLlMJi III.fiiranáalunban а* Шл а?, os*t UyösSzevoná; . mit tanterem őn tanárfti my tett Szükségedé a Vl.oöztály párhuzamosítás* köv IkeztéJsen nem hatott kedvezően az eredményeidre* Tändenki rontott átlag ai, air0o«t'lyátlag 2*9* A jó munka legfőbb akadálya Mary voltán, aki miatt az órákon nem lehet megfelelően tanítani. s*inte az ideg-' beteg ég határáig bőbeSzédU* állandó fecsegésével zavarja a® órákat* A kartá cak minden fagyaImi eszközscl eredménytelenül próbálják no&fó- te«ni* A ho»zá csatlakozó fegyei&eastlenebb növendékekkel együtt eXvea rose* munkamorált eredményez Fábry fenti magatartása, hogy az osztálya főnök igen Szigora fegyelmi büntetést, esetleg eltávolítást látna helyesnek. Sem tudja milyen indokolásoaj leh-toogeo ez* Mait цш t. .?,адй.',гш )l.?nn súlyos fegyelmi vStsé lla egy növendék ugyanazt íagr'r önmagában ^et elkövet, a mennyiség idővel itt i©| nem olyan súlyos fegyelmi v minőségbe mehet át* távéi párhuzamos oo«táXy itt nincs, meg leh tne például próbálkozni a íteiwi OimnV.iumbo való áthelyezésével, falán uj környezetben jobbon összeszedné megát* Bor látván» A XV.gimáflurai op*t ly két csoportra tagolódik* Egyik ré* Szllk ©zor alma sah dolgozik, a másik csoport azenban gyerekes, nem érett* slgi előtt álló fiataloknak műt tja magát. A* óra fcüzti Szüneteket gombfocizás-ol töltik, ős munkájuk sem megfelelő* ~ajnos ?zök ©z utóbbiak a Szakmailag megfelelőbbek* az olőbbiek azért dolgoznak Szorgalmasan, mert egész égi vagy egyéb ókból balett tanúimén aik t meg kellett Szakítani uk, óo Így Számukra ад érettségi vizsga Így fontosabbá vált. Reméli, hogy a félévi jegyek most már rá fogják ébr *zteni az osztály minden tanulóját a hátralévő rövid tanulmányi idő jobb kihasználásénak fontosságéra* iiO-d’-yi P«fsjc«*»Bfcgp»tinl a kartáj ek fcosjá3e<51daalt, A f-5Xá»l eredná- nyék sprint ez iskola félévben osztályzatot kapott 172 itanulója'közül 83 tanuló, a növendékek 48 %~n ért el 3,7-nél magosabb eredményt. A* iskola átlaga 3,3* Ш a rövid első félévet és a félév*áráaeal egybeeső balettviz’gáknt tekintve nem mondható ro ®дпак. As elégtelen tanulók s3ámr neonban 26, ami a körülményekkedvezőbb alakulása meUstt minden bizonnyal nem lett volna ilyen magas* Reméli,hogy a hosszabb