Állami Balett Intézet ülései, 1962-1963 (HU MTEL VIII.1.a 2.)

1963. június 18. Tanári értekezlet jegyzőkönyve, Tanévzáró (általános iskola és gimnázium)

- 3 ­Nevelőmunkánkban súlyponti helyet foglal el a művészetre nevelés* Az osztályfőnöki órákon is a művészeti középiskoláknak speciális tematikával kell dolgozni s ennek érdekében a Minisztérium a Művészeti Középiskolák osztályfőnöki munkaközösségeinek bevonásával ilyen spe­ciális tematika kidolgozását határozta el* A Kartársak fcaváfclricíjiaufxmg továbbképzése megfelelt. 2, Kart ár s egye­temi illetve főiskolai tanulmányokat folytat, 4-en az Állami ideológiai továbbképzésben vesznek részt, a többiek az elmúlt évben fejezték ezt be.Az ideológiai továbbképző uj formája van kialakulóban számunkra, a marxista esti egyetem itt a kerületben létesit megfelelő továbbképzési lehetőséget.Részt vettek tanáraink a Kerületi és Központi bemutató­órákon, tapasztalatcseréken. Az iskola és az intézet vezetősége közötti kapcsolat jó, az Igazgatótanács megbeszélésein részt vettünk. A ke­rületi Oktatási Osztály vezetője is érdeklődik Intézetünk Igazgatótaná­csának munkája iránt. Az Intézeti Pártszervezet hatékonyan támogatja az iskola és a mozgalmi szervek munkáját.A Kerületi Tanács oktatási osztályával is megfelelő a kapcsolat.A Szakszervezet idei uj vezetősége aktivan dolgozott, jól képviselte a dolgozók és az Intézet érdekeit. Az Ifjúsági Szervezetek munkájába a Kartársak jobban bekapcsolódtak. Eredményes volt a KISZ munka* A legutóbbi Igazgatótanácson Bor Kar­társ, mint a jövő év két legfontosabb feladatát jelölte megí legyen a KISZ méginkább közügy, és foglalkozzunk többet a KISZ Vezetőséggel, hogy önállóbban tudjanak működni. A próbacsoportok*, jól dolgoztak. Az úttörő csapat munkatervét megvalósította, a nehézségekből adódó időhiány miatt azonban elmaradt néhány olyan szines foglalkozás»amely éppen az egyik fő célkitűzés a szines,vidám diákélet megvalósitását lett volna hivatva* elérni.A következő évben az Artistaképző is több segítséget fog nyújtani a Mozgalmi Szervek munkájához. Szirmai Kar­társ fog bekapcsolódni ebbe a munkába.Kosztolányi Lászlóné pedig a kollégium munkáját fogja segiteni. A Szülői Munkaközösség igen jó mun­kát végzett, de hangsúlyoznunk kell,hogy «ár a jövő tanév elején meg kell valósítani azt a javaslatot, amelyet Kubinyi Kartárs vetett fel előadásában, hogy a szülőkkel megvitassuk a TV nézésre, a szabadidő helyes felhasználására, az egészséges életmódra vonatkozó problémákat. Munkatervileg is foglalkoztunk a tanulószoba munkájával, a fegyelem megszilárditasával és a korrepetálás kérdésével. A Kartársakat úgy osztottuk be korrepetálásra, hogy lehetőleg minden tárgy képviselve le­gyen, de nehezen valósitható meg a vidám szórakozás biztositása'is, hiszen a tanulószoba idejére esnek a próbák és a zongoraórák is. Diákotthonunk nehéz körülmények között működött. A jövő tanévben a fő feladatunk a speciális körülményeinknek megfelelő formában szocialista kollégiummá fejlődjön. NYÁRI MUNKATBRV és JÖVŐ ÉVI BEOSZTÁSOK: A Kartársak részt vesznek a szakmai vizsgákon és az Artistaképző vizs­gáin.további feladatok: tankönyvek beszerzése, a KISZ és Úttörő tábor előkészitése, beiratások megszervezése, tanévzáró ünnepélyek előké­szítése, a jövő évi tantervek elkészítése, szertárak rendezése, a javításra kerülő eszközök kiválogatása, a könyvtár-selejtezés elkészí­tése1. Majd augusztus végén a bukott tanulók korrepetálása, a jövő évi munkaterv tantárgyi-felosztás és tanmenetek elkészítése. A jövő évi beosztásokról még keveset lehet mondani,'hiszen a beiratások után dől el,hogy egy vagy két V. osztályt nyitunk-e. Néhány dolgot

Next

/
Thumbnails
Contents