Állami Balett Intézet ülései, 1961-1962 (HU MTEL VIII.1.a 2.)

1961. november 21. Tanulmányi értekezlet jegyzőkönyve, Negyedévi ellenőrző (általános és középiskola)

5 r pozitívan. Készt vesz a folyosó ügyeletben is* Probléma a KISZ pénzügyi helyzete, a stúdió még nem tud adni, de a költségvetésből már hiányzik. Ismerteti az osztályok közötti fegyelmi ős tisztasági versenyt. Kéri a kerületi Tanácsot vegye tudomásul,hogy nálunk a ' sport-munka nem lehetséget,tehát az értekezletekre se Járhatunk el. Math Bélé f e1ügydo;A negyedév adatait Jó volna összehasonlítani az előző évivel, igy tűnne ki a változás. Minden iskolában hasonló a probléma,legtöbb az intő magyarból,oroszból és matematikából. A nevelési problémákkal kapcsolatban végeznek-e családlátogatást? Ki a helyzet az osztályfőnöki órák terén,fel tudnak-e készülni rá, ma még ez a legnehezebb óra más Iskolák kartársai szerint is. érdekesnek tartotta Petőfi Kartárs beszámolóját.Bor Kartárs hozzá­szólására feleli,hogy az Úttörő mozgalom feladatai* a Vili.osztályban még nem eléggé tisztázódtak, az osztályfőnököknek kell segítséget nyújtani. Nem szól az "Ifjúság a szocializmusért" próbákról. Két óra egy-egy tárgyra valóban kevés,de az uj tanterv segíteni fog, ha Jobb lesz a tananyag beosztás,kevesebb lesz a munka. Helyesli a fegyelmi versenyt. A sport problémákkal kapcsolatban keresse fel Bor kartárs Farkas Ferencet a Tanácsnál és beszélje meg vele szemé­lyesen a problémákat. Bondány igazgató ur válaszában hangsúlyozza nálunk nem ad reália képet az összehasonlítás,mert a gyerekek létszá­mának nagy része cserélődik évenként, mindenesetre javulás van az előző évihez képest.Családlátogatási napló készül,minden tanulóról van egyéni napló,mely IX. évfolyamon keresztül tartalmazza a tanárok és a mesterek észrevételeit. Béliéi Istvánné»Az idén gyökeres változás történt a tanulószobán,ki­egyensúlyozott, nyugodt munka folyik, pedig most is sok az operaházi próba, ügyesek /Jusztin,Balogh,Qaál/ önként kimaradtak! Meg kell nézni nam-h a szülők tudta nélkül történt-e, k KISZ megbízottak közül Kovács dolgozik legjobban. Illés |ándorné»Helyesli a fegyelmi versenyt* Majd az osztálya problé­májáról szol,nehéz összefogni őket,sok az artista,elég erős, az artista-balettos ellentét, állandóan azt vitatják,melyik a nagyobb művészet. Szól az osztályfőnöki órák tematikájáról. Jó lenne ha előre tervözh tnénk,ha megkapnánk az anyagot* ^zől a fotó szakkör nehézsége­iről,ütközik az önkepző kör üléseivel, A IV,osztály passzív^meg kell mozgatni őket. Vasa őrssé bet, kollégiumi igazgató »Helytelenek tartja Uglyai és Déva*£L Ifi.gimnazista nbven<iékek Darátkozását• Ez az oka öglyai hanyatlá­sának, A IV.osztályosok szorgalmasan dolgoznak. Szeretne beszélni a közösségi nevelés, a szabadidő felhasználás problémáiról - elvben egyetért a Kartársakkal, de módszerben! különbségek vannak, de majd a nevelési értekezleten fejti ki részletesebben. Köszöni Petőfi és Kubinyi Kartársak segítséget a kollégiumi munkában. Kubinvi Margit csapatvezető»KÖazönet mond a lartársaknak azért a sok segitségórt,amelyet az úttörő'munkában kapott. Az Úttörő Csapat csat­lakozik a fegyelmi versenyhez. A munkatervet teljesítettük. Fő cél kitűzésünk a próbarendszer átalakítása a KISZ KB. határozata alapján helyi sajátosságaink figyélembevételével és a rajközösségek megszer­vezése és megerősítése,Októberben Jól sikerült számháborút rendeztünk, a szovjet pionír mozgalom 4o. évfordulója alkalmából szélesítjük a szovjet pajtásokkal levelezők számát. A nyári TIT-re készülőben az eddigi VTT-ek történetével kapcsolatos szellemi vetélkedőt rendezünk December 11-én tartjuk az V.osztályosok ünnepélyes uttörő-avató csapa tfcgyülését.

Next

/
Thumbnails
Contents