Állami Balett Intézet ülései, 1959-1960 (HU MTEL VIII.1.a 1.)

1960. február 13. Tanulmányi értekezlet jegyzőkönyve, Nevelési

6- 3 ­át - miről If hogyan beszéljen, a növendékeivel. Mivel azonban erre ném mindig van mód és lehetőség: használjuk a tematikát!! A már emlitett értekezleten többen szóvá tették, hogy a növendé­kekkel nem csak az Intézet pedagógusai foglalkoznak, hanem a szülők és az operaházi művészek is, ami nem kevéssé bonyolítja az egységes- nevelési elvek kialakításának feladatát. Azóta tárgyaltunk a szü­lőkkel és az Operaházzal is. A szülőkkel az iskolai tantestület rendszeresen negyedévenként tart megbeszélést; a szakmai testület pedig félévben egyszer. Az idén elküldtük a szülőknek sokszorosítva a Rendtartásnak és Házi rendnek azokat a részleteit»amelyek érintik a szülői házat utalnak a szülői gondoskodásra. Ezen kivel egy megbeszélésre hívtuk össze a szülőket és a szaktanárokat. A megbeszélésen a szülők közül sokan megjelentek, az ebédlő tele volt érdeklődő szülőkkel. A szaktanárok közül azonban c ak kevesen jelentek meg. Nyilvánvaló, hogy egyik­másik tanárt másiránvu elfoglaltsága akadályozta abban, hogy megje­lenjék az értekezleten, de a "tömeges” távolmaradás arra vall, hogy a kartársaknak egy része nem sokat remél és vár a szülőktől, és fő­leg. .. .az értékezletéktől. Hát igen...Nekem is az a véleményem, hogy a szülők magatartásán - általában - egy értekezlet nem sokat vál­toztat. Sőt vannak szülők, akiknek a magatartásán több értekezlet sem változtat. De...Igenis vannak olyan szülők, akik hallgatnak a "jó szóra", akik azért jönnek el, hogy valóban szempontokat kapjanak gyermekeik neveléséhez! .....És ezért nem tartom helyesnek a szü­lőkkel való beszélgetések és megbeszélések lebecsülését! A szülők közöt+ is van sokféle ember, nem lehet általánosítani és egy-egy szü lőről következtetni az összes többire. De még a legeliogultabbaknál is lehet módszeres,szívós,ráhatással eredményt elérni. Mit akarunk mi tulajdonképen a szülőknél elérni? Először is azt, hogy ne le­gyenek elfogultak a gyerekeikkel izemben, szeretetük ne majom-szere­tet legyen, hogy következetesek legyenek és ne hagyják a gyereket a fejükre nőni. Másodszor, hogy viseljék gondját a gyereknek, törőd­jenek egészségével, tartsák tisztán. Harmadszor sneveljék a gyereket őszinteségre, becsületességre, jómodorra. Egvik-másik növendékünk otthona kiegyensúlyozatlan az apa vagy any-, vagy mindkettő helyte­len magatartása miatt. Mi a pedagógus tennivalója ilyenkor?Gondolom # erről sokát vitatkozhatnánk. Az n véleményem szerint ilyen esetben is ven szerepe a pedagógusnak. Egy ilyen esetet mutat be a Vörös tin ta c.film egyik epizálja. A fiatal osztály főnőknő addig beszél egyik növendékének édesanyjával, mig sikerül felébresztenie benne az anyai kötelesség érzését. Vitatható, hogy ©z előfordul-e igy az életben, d véleményem szsrint mindenkire lehet hatni, ha nem is mindig könnyen.

Next

/
Thumbnails
Contents