Állami Balett Intézet ülései, 1952-1953 (HU MTEL VIII.1.a 1.)

1953. március 7. Igazgatótanácsi ülés jegyzőkönyve

A SzMK I952/53 évi tervének végrehajtáséról most, a II. félév elején, beszámolhatok eredményekről, de nem halgathatom el a hiányossá­gokat sem, mert ilyenek is voltak! Mint jó pontokat emlithetem meg, hogy a szülők bekapcsolódása a közösségi munkába a múlt évinél nagyobb lendületet mutat, ami a rész­letes beszámoló során ki fog világlani. Ennek értékelésénél persze te­kintetbe kell venni, hogy a növendékek Budapesten lakó cca 100 szülőjé­nek legnagyobb része állásban van, ezek ritkán és rendszerint csak az esti órákban tudnak résztvenni a SzíSS. munkájában. A választmány havonta tart ülést, ahol beszámolunk az elvégzett, illetőleg a tervbevett munkákról és megtárgyaljuk a jövő havi tervet. Tartottunk 2 nagyaktivát. Az elsőt az évi nagyrendezvény előtt, ahol tájékoztatást adtunk a tervbevett rendezvényről. A másodikban pe­dig beszámoltunk a rendezvény szervezéséről, lebonyolitásáról és anyagi eredményéről. A-SzMK jó kapcsolatokat tart fen az Úttörő mozgalommal és a jövőben a Csapattanács, valamint a űisz-gyüléseken a SzMK -t. egy aktiva fogja képviselni. xxxMtí4Sx®xk*x^i5irt; Az MNUsz-áen megtartott elnöki értekezleteken mindenkor részt- veszünk és az ott kapott szempontokat a SzMK munkájában a lehetőségig érvényre juttatja, természetesen a helyi adottságoknak megfelelően. Végül beszámolok arról, hogy Szakszervezetünk anyagi támogatá­sával módunkban állott a Fenyőfaünnepély megrendezése. Ezen általánosságok ií&JÜÍ előrebocsátása után áttérek a részle­tekre: 1. A munkaterv első pontjaként szereplő rádiószeminárium nem volt megtartható. Ezzel szemben jó kapcsolatokat tartunk fen a a helyi párt- szervezettel és módot kaptunk arra, hogy résztvegyünk a népnevelői ér­tekezleteken, ami nagy segitségünkre lesz a családlátogatásoknál, mert ezek az értekezletek megadják a helyes politikai szempontokat. Ezekre a megbeszélésekre a szorosan vett választmányon kivül minél több szülőt kivárunk bevonni. 2. A Szülők Iskolája 7 előadást fog tartani, melyből a helyi viszo­nyoknak megfelelően 2 szakmai. Eddig 3 előadást tartottunk. A résztvevők száma és a hozzászó­lások, bizonyitékaia komoly érdeklődésnek, Kern lesz érdektelen felemlítenem, hogy az MNDSz-ben megtartott elnöki értekezleten elhangzott panaszok szerint a nagyiét számú Általáno Iskolák Szülők Iskolájának látogatottsága sohasem emelkedett a ié -Äff fölé. A mi iskoláinkra a szülők 30 -35 ^-a szokott eljönni. SzMK összefoglaló az 1952/53. tanév else fél évéről. ^ ta

Next

/
Thumbnails
Contents