Állami Balett Intézet igazgatótanácsi ülései, 1958-1959 (HU MTEL VIII.1.a 1.)

1958. december 12.

4 Horváth Lajosné Az úttörőcsapat kétszer adott műsort a pafcto- náló üzemben az elmúlt negyedév folyamán. Bgyszer kint volt meg­beszélésen Miskolczi elvtars a Belügyminisztériumból, egy­szer pedig Ravasz János őrnagy elvtars, a munkásmozgalom veterán­ja tartott előadást. A csapat a Tanácsköztársaság évfordulójának megünneplésére és névadó ünnepségre készül. A munka inkább raj keretekben folyik. Szeptember végén az úttörők kerületi szafcalóversenyen első helyet és több jó helyezést értek el. Szellem öttusán harmadik helyezettek lettek, bár a kérdések az előzetes tájékoztatás ellenére olyanok voltak, amikről az iskolában még nem tanultak. Terveik levelezés frarwRirr, koncert rendezése a táborozás javára, nyaralás a partonáló üzem üdülőjében, 1 kirándulás a húsvéti szünetben. Kisz és úttörő egyaránt időhiánnyal küzd, különösen nehe­zíti a helyzetet az, hogy az úttörőcsapatban Kiszes ifivezetők vannak, emiatt még több az ütközés. Lőrinc György felveti, hogy a koncert bevételének egy ré­szét az úttörőcsapat, másik részét azonban a KISZ szervezet kapja. Horváth Lajosné ezzel egyetért, de csak a tagok számá­nak arányában kivanja megosztani a pénzt. Nádasiné azt javasolja, hogy személyenként birálják el, ki milyen mértekben részesüljön támogatásban ebből a pénzből a nyaralás céljaira. Lőrinc György javasolja, hogy ezt a kérdést a következő alkalommal tárgyalják meg részletesebben. Az iskolai fegyelmi ügyekkel kapcsolatban megjegyzi, hogy a IV-esek magatartásának okát abban látja, hogy ezek a fiuk máé tanulmányi idejük alatt be­kerültek az operába, s ott majdnem úgy kezelték őket, mint kar- táncosokat. ^em csoda, hogy fejükbe szállt a dicsőség;. Hasonló helyzetben régebben Sipeki és PétEr László és hasonlóan visel» kedtek. Hidas Hedvig úgy látja, hogy ezeknek a fiuknak nincs kap­csolat uFaz^Iéiu. évfolyammal. Ezt nagyon rossznak tartja. Ja­vasolja, hogy ezzel a kérdéssel egyszer foglalkozzanak a IX. év­folyamban. Az igazgató a javaslattal egyetért. Megköszöni a megjelen­tek hozzászólásait és az értekezletet bezárja. Bpest, 1958» december 12. isk.ig,helyettes jegyzők.vez. elnöke.

Next

/
Thumbnails
Contents