Állami Balett Intézet igazgatótanácsi ülései, 1956-1957 (HU MTEL VIII.1.a 1.)

1957. március 6.

2 az igazgató, mint az ig tanács elnöke, minden olyan kérdést practice, ahol vélemény különbség volt,- szavazásra bocsáj- tott. Az i^. tanács tagjainak van szavazati joguk. Hogy a fogalmazás ne legyen félraérthető javasolja a következő szöveg pótlását: Vélemény különbség esetén a kérdést az igazgató szavazásra teszi föl, és a többség véleménye a döntő. Bogdány E. a kollektiv vélemény döntő szerepéhez hogy vi- szonylik az igazgató egyszemélyi felelőssége? Lugossy E. szerinte ez nincs ellentétben. Az igazgató amikor elfogadta a mai értelemben vett ig. tanácsot és a tanács tagjaival az int* problémáit megbeszéli és elfogadta a több­ség véleményét, mindez azt igazolja, hogy ezt azért tette, mert működésében a kollektiv véleményt is figyelembe veszi és érvényesíti. Ugyanakkor jogában áll egyszemélyi^felelőssé­génél fogva - bár erre még nem volt példa,s és valószínű, az eddigi működés alapján, hogy a jövőben sem kerül rá sor - hogy a többség véleménye ellen dönt, mert csak úgy tud fele­lősséget vállalni az adott esetben, Nádasi: fölteszi a kérdést,hogy a tanács tagok felelőssége hogyan lesz nyilvánvalóvá, pl egy olyan esetben, ha az ig. nem a 60 /« hanem a 4omellett foglalt állást? Izsákné: az ig. tanács működéséről jegyzőkönyv készül. Budinszky: nem érti a szavazati jogot, a felelősség kér­déséhez viszonyítva, Lőrinc: kifejti, hogy mint igazgató egyszemélyben felelős az intézetért. Mint ilyen csak azokért tettekért vállal­hat felelősséget, ami a meggyőződése. Tehát akár szavazat­tal, akár anélkül jutnak el a döntéshez, a végrehajtásáért neki kell felelni. A záradékot az 1. ponthoz főképen az isk. ig. jogkörének kiterjesztése miatt javasolja. A jövő­ben is mint eddig sok kérdést fog feltenni szavazásra, az eddigi gyakorlat alapján nem tartja való szintinek, hogy ő a többség véleménye ellen fog dönteni, bár eltudja képzelni, hogy előfordulhat, ilyen esetben mindenkor bejelenti a tanácsnak, hogy a többség véleménye ellenére is fenntartja ellenvéleményét és aszerint fog cselekedni. Lugossy: javasolja a szövegpótlást és k ennek megszövegezését Hidas: Igen helyesnek tartja a szövegpótlást, hogy ezzel kizárják a féreerthetőséget. Bogdány: szintén a szövegpótlás mellett foglal állást. Lőrinc: javasolja a következő mondatot: Véleményktilönbáség esetén az ig. szavazásra teszi fel a kérdést, és kéri Bogdányt, hogy a szövegpótlást ■•gfogalmazva a fenti érte­lembe az 1. pont záradékába vezesse be.

Next

/
Thumbnails
Contents